2013 nyara óta először kapott ki 200 vegyesen Hosszú Katinka

Nem volt jó napja Hosszú Katinkának az Úszó Bajnokok Sorozata második állomásán, Pekingben. 200 méter pillangón az a Szilágyi Liliána előzte meg 19 századdal (2:08.37), akit Hosszú korábbi férje és edzője, Shane Tusup készít fel. 

Ami ennél is nagyobb meglepetés, hogy Hosszú kedvenc számában, 200 méter vegyesen is második lett, 67 századdal kapott ki a kanadai Sydney Pickremtől. A 30 éves klasszis ebben a számban 2013. július 27. óta nem kapott ki olimpián, világbajnokságokon, Európa-bajnokságon és a világkupasorozatban. 

Az MTI megjegyezi ugyanakkor, hogy a két, embertpróbáló szám között Hosszú 100 méter háton is érdekelt volt, ahol 1:01.24-gyel negyedik lett, majd még 200 méter gyorson is rajthoz állt, de erre már nem maradt ereje, jelentős hátránnyal, 2:06.89 perccel lett negyedik.

Az 1,2 millió dollár összdíjazású eseményre - amelynek első állomását a hét közepén Sencsenben rendezték - a FINA hívta meg a sportág legjobbjait.

A nagymedencés viadalon nem rendeztek előfutamokat, számonként mindössze négyen indultak, az első helyezett 10 ezer, a második 8 ezer, a harmadik 6 ezer, a negyedik 5 ezer dollárral gazdagodott.