A londoni olimpia mindegyik román súlyemelőjének pozitív lett a doppingtesztje

A 2012-es londoni olimpián szerepelt mind a négy román súlyemelő, köztük két érmes doppingmintája pozitívnak bizonyult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elrendelt újrateszteléskor - adta hírül a főleg az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames hírportál.

Utolsóként Gabriel Sincraian nyolc éve levett mintájának újbóli elemzése mutatta ki anabolikus szteroid jelenlétét. Tavaly márciusban a londoni játékokon férfi 56 kg-ban nyolcadik Florin Croitoru, ez év januárjának elején pedig a brit fővárosban a férfiak 69 kg-os súlycsoportjában harmadik Razvan Martin, és a női 69 kilóban második Roxana Cocos mintájának újraanalízise szolgált pozitív eredménnyel.

Roxana Cocos a londoni olimpiánFotó: YURI CORTEZ/AFP

A 31 esztendős Sincraian esete azért különös, mert már 2013-ban két évre eltiltották, miután rajtavesztett egy versenyen kívüli ellenőrzéskor. Visszatérése után pedig 2016-ban, a riói ötkarikás játékokon ismét megbukott, akkor is anabolikahasználat miatt hozott újfent pozitív eredményt mintájának vizsgálata, amiért megfosztották a 85 kg-ban szerzett olimpiai bronzérmétől. Utóbbi vétsége nyomán nyolc évre tiltották el.

A négy olimpiai utódoppingos eset következtében könnyen megeshet, hogy Románia egyetlen súlyemelőt sem indíthat az idei nyári játékokon, Tokióban. Részvételük nagyban függ attól, hogy a fegyelmi vizsgálatokat, s a jogi eljárásokat lezárják-e időben, vagyis a július 24-én rajtoló olimpia kezdetéig. Ám még ha ott is lehet Románia, képviseletében legfeljebb egy férfi és egy női súlyemelő rajtolhat.

A Nemzetközi Súlyemelési Szövetség (IWF) 2017-es határozata értelmében minden olyan IWF-tagország, amelynek emelői három vagy több pozitív eredményt szolgáltatnak a NOB által a 2008-as és 2012-es olimpián levett minták újbóli tesztelésekor, egyéves eltiltással sújtható. Korábban az IWF kilenc országgal szemben már alkalmazott egyéves felfüggesztést 2017-2018-ban. (MTI)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.