• Európa-szerte egyre többen szenvednek rákban, és ahogy öregszik a társadalom, ez egyre inkább így lesz.
• Magyarországon diagnosztizálják a legtöbb beteget, tőlünk veszi el a rák a legtöbb egészséges évet, és nekünk kerül ez az egész a legtöbbe. Erről szól egy svéd kutatóintézet friss elemzése.
• Ahhoz, hogy változzon a helyzet, muszáj lenne javítani a megelőzésen, a szűrésen és az ellátáson is.

1995 óta egymillióval nőtt a rákos megbetegedések száma Európában, és ha minden így megy tovább, húsz év múlva még 775 ezret hozzáadhatunk a mostani számokhoz. Legalábbis így becsüli a Svéd Egészséggazdaságtani Intézet (IHE), amely vaskos kötetet adott ki az európai rákhelyzet 1995 és 2018 közti alakulásáról. Tényleg elég látványos a növekedés:

Az ábráról az is kiderül, hogy 20 százalékkal nőtt azok száma, akik belehaltak a betegségbe, vagyis Európában (mármint az EU-ban, Svájcban, Izlandon és Norvégiában) minden negyedik halálesetet a rák okoz. Sőt, Dániában, Franciaországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban mostanra a rák számít a leggyakoribb haláloknak.

Hogy lehet ez? Elsősorban az elöregedő társadalom tehet róla, hiszen a rák a 40 évnél idősebbeket fenyegeti leginkább, különösen a 65-75 éveseket, akikből egyre többen élnek Európában. Az sem segít, hogy az európai országok többségében az utóbbi évtizedek alatt gyakoribbá vált az elhízás, az alkoholfogyasztás és az egészségtelen napozás.

Az persze örömteli, hogy 65 év alatt már most egyre többen élik túl a betegséget, ezért sem nő úgy a halálozások, mint a megbetegedések száma. Mindenesetre ilyen mértékű elöregedéssel (és a most is meglevő, nem túl nagy európai népességnövekedéssel) számolva a következő húsz évben is romlani fog a helyzet, hacsak nem sikerül javítani a megelőzésen és az ellátás minőségén.

Nálunk a legrosszabb a helyzet

Magyar szempontból különösen szomorú, hogy 2018-ban nálunk diagnosztizálták a legtöbb rákos megbetegedést, százezer lakosra vetítve majdnem 700-at. Utánunk jönnek a dánok, a németek és az olaszok, miközben Cipruson a legjobb a helyzet, ott a 400-at sem éri el ez a szám. Sajnos Magyarországról nincs 1995-ös adat, de az olaszok, a dánok és a németek akkor is az élmezőnyben voltak.

Huszonöt éve a rákkal diagnosztizált, európai férfiak többsége még tüdődaganatos volt (az összes megbetegedés 22 százaléka), mostanra ennek kisebb a súlya (15 százalék), és átvette a helyét a prosztatarák. A nőknél viszont akkor is és most is a mellrák a leggyakoribb.

Ha a halálozási számokat nézzük, ott is nagyon rosszul állunk, százezer lakosból majdnem 350-en halnak meg rákban. Így volt ez 1995-ben is, akkor a dánokkal együtt vezettük a listát, most egyedül a horvátok előznek meg minket, akik 1995 óta rengeteget rontottak a saját statisztikájukon. Az európai férfiaknál a tüdő-, a vastagbél- és a prosztata-, a nőknél pedig a mell-, a tüdő- és a vastagbélrák szedi a legtöbb áldozatot, ebben a sorrendben.

Nem meglepő módon a fejlett országokban általában nagyobb a túlélési arány: Belgiumban és Izlandon a rákos betegek 68 százaléka öt évvel később is életben van, Horvátországban csak a felük. (Magyarországról sajnos nincs ilyen adat.)

Tömegével veszítjük az egészséges éveket

Hogy jobban érthető legyen, milyen hatása van egy-egy országban a rákos megbetegedéseknek és haláleseteknek, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kidolgozott egy DALY (Disability Adjusted Life Years) nevű mérőszámot.

Ez a rák miatt elvesztett, egészségben eltöltött évek számát mutatja, egy DALY egyenlő egy évvel. Ebben is mi állunk a legrosszabbul, ezer lakosra vetítve több mint 80 egészséges évet veszítünk évente.

Ennek persze számszerűsíthető, gazdasági hatása is van, amit a rák közvetlen és közvetett költségeivel lehet mérni. Kezdjük az elsővel: ide tartoznak a megelőzésre, szűrésre, diagnózisra, kezelésre és rehabilitációra költött pénzek, benne a HPV-védőoltástól a CT és az MRI árán keresztül az orvosok és ápolók fizetéséig mindennel.

Ha megnézzük, hogy az összes egészségügyi kiadásból mennyi megy rákkal kapcsolatos ellátásokra, Magyarországon 7 százalékot kapunk, akárcsak Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban, Bulgáriában és Franciaországban. Ezzel megint csak listavezetők vagyunk, ami nem lenne törvényszerű pusztán azért, mert sok a megbetegedés (a dánok például csak öt százalékon állnak).

Forintra, vagyis euróra kiszámolva persze már hátrébb vagyunk:

Magyarországon évente fejenként 100 eurót, nagyjából 30 ezer forintot költünk el közvetlenül a rák miatt,ugyanez Dániában 250, Svájcban pedig több, mint 500 euró.

Ezen kívül vannak közvetett költségek is, amelyek abból származnak, hogy a betegek kimaradnak a munkahelyükről, egy idő után kénytelenek felmondani, és sokan sajnos még munkaképes korukban meghalnak. Ennek aztán érezhető hatása van a gazdasági termelékenységre is. Erre is van egy jól hangzó, csupa nagybetűs kifejezés, aPYWLL,ami a rák miatt elvesztett munkaéveket jelenti (potential years of working life lost). Az eddigiek után már nem olyan meglepő, hogy ebben is mi állunk a legrosszabbul, százezer lakosonként több, mint ezer munkaév vész kárba, kicsivel több, mint Romániában. Látványos, hogy az észtek, a csehek és a dánok mennyit javítottak 1995 óta.

Mit lehet tenni?

A társadalom elöregedésével nehéz mit kezdeni, de becslések szerint a rákos megbetegedések 40-45 százaléka megelőzhető lenne, vagyis adja magát, hogy a prevencióra és a szűrésre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni. (Ehhez képest Magyarországon például alig használják a rákszűrés terjesztésére is kitalált szűrőbuszokat.)

A kutatásban például a dohányzás visszaszorítását vagy a HPV-védőoltások általánossá tételét említik, és költséghatékonyabbá kellene tenni a prosztata- és tüdőrákszűréseket is. (Magyarországon a HPV-oltás 2014 óta jár a lányoknak, és a fiúknál is tervezik a bevezetését, de egyelőre nem indult el).

Bár az elmúlt évtizedekben sokat fejlődött a rákos betegségek kezelésére használt technológia, 2012 és 2018 közt például tíz új gyógyszert sikerült elismertetni (az azt megelőző tíz évben csak négyet). Abban viszont óriási egyenlőtlenségek vannak az országok közt - és az országokon belül is -, hogy kik férnek hozzá ezekhez, a helyzet javításához pedig muszáj lenne több pénzt költeni az egészségügyre, írják.

Igaz, ezt is hiábavaló a végtelenségig csinálni: a kötet szerint minden egyes, rákgyógyításra költött euró növeli a túlélési esélyt, de minden egyes plusz euró egyre kisebb mértékben segít. Erre Hollandia és Spanyolország a legjobb példa: előbbi kétszer annyit fordít erre a célra, mégis ugyanúgy 63 százalékos a túlélési arány.