Az Epstein-ügyben nyomozó amerikai ügyész szerint András herceg nem mutatja jelét „semmiféle együttműködésnek”

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Az Epstein-ügyön dolgozó amerikai ügyész szerint András brit herceg „nem mutatja jelét semmiféle együttműködésnek” az amerikai hatóságokkal, amik ki akarják hallgatni a néhai milliárdos szexuális bűncselekményei miatt.

Geoffrey Berman manhattani szövetségi főügyész hétfőn Jeffrey Epstein New York-i rezidenciája előtt tartott sajtóértekezletén elmondta, hogy az ügyészség és az FBI megkeresték András herceg ügyvédjeit azzal a kéréssel, hogy kihallgathassák, de úgy tűnik, hogy a herceg nem működik együtt. András herceg korábban nyilvánosan azt állította, hogy együttműködik a nyomozóhatóságokkal.

András herceg tavaly jelentette be, hogy visszavonul a hivatalos uralkodóházi kötelezettségeitől, miután megint a figyelem központjába került a szexbotrány miatt. Egy nő ugyanis azt állította, hogy Epstein utasítására 17 éves korától többször is szexuális kapcsolatba került a herceggel.

Virginia Roberts Giuffre a vallomásában azt állította, hogy 2000-ben Floridában ismerkedett meg Epsteinnel, aki körberepülte vele a világot, és arra kényszerítette, hogy egy sor idősebb férfivel folytasson szexuális aktust, köztük András herceggel, két amerikai politikussal, egy elismert tudóssal, pénzemberekkel és Alan Dershowitz ügyvéddel, aki most Donald Trump amerikai elnök védői közé tartozik az impeachment-eljárásban. A felsorolt férfiak mind tagadták a vádakat.

Giuffre szerint Epstein utasítására András herceggel háromszor kellett lefeküdnie, köztük egyszer Londonban, 2001-ben, Epstein barátnője, Ghislaine Maxwell lakásán. András herceg és Maxwell is tagadták, hogy tudtak volna arról, hogy Epstein kiskorú lányokat ront meg és zaklat szexuálisan. András herceg azt mondta, azon az estén, amikor Giuffre szerint együtt voltak Londonban, ő éppen a gyerekeivel pizzázott.

András yorki herceg 2019. november 3-án.Fotó: Lillian Suwanrumpha/AFP

William Barr amerikai főügyész megígérte, hogy hathatós nyomozást folytatnak az Epstein-ügyben, és mindenki ellen vádat emelnek, aki segített Epsteinnek. A pedofíliával és szexkereskedelemmel vádolt milliárdos tavaly nyáron végzett magával a cellájában, ahol tárgyalására várt. Epstein kétszer próbálkozott öngyilkossággal, miután letartóztatták: először július 25-én, majd augusztusban, és ez utóbbit már nem élte túl. A biztonsági kamera felvételei rejtélyes módon eltűntek. (via MTI)