Karanténba zárják a gödi Samsung-gyár Kínából érkező dolgozóit a koronavírus miatt

Egészségügy
2020 január 27., 17:02

Gödön, ami mellett a Samsung Közép-Európa legnagyobb akkumulátorgyárát építette fel, megelőző lépéseket tesznek a kínai koronavírus miatt.

photo_camera Fotó: Botos Tamás/444

A momentumos Balogh Csaba kért tájékoztatást a Samsungtól, az alapján ezt írta:

„A Samsung szeretné megnyugtatni a lakosságot, hogy a múlt hét közepén a cég felvette a kapcsolatot az ÁNTSZ járványügyi részlegével. Jelenleg nincs hatóság által kötelezően előírt intézkedés, azonban ennek ellenére a Samsung SDI minden tőle telhető intézkedést bevezetett a megelőzés érdekében. Ezek az alábbiakat jelentik:
1.Fokozott fertőtlenítés a közös helyiségekben
2. Folyékony szappan mellett alkoholos kézfertőtlenítők kihelyezése
3. Belső oktatás a megelőzés érdekében szükséges WHO által ajánlott higiéniai szabályokról
4. A Kínából érkező (kisszámú) alkalmazott munkábaállás előtti karanténba helyezése, majd megelőző orvosi vizsgálata”

A gödi gyárral kapcsolatban két hete azt írtuk: a gödiek úgy érzik, a kormány és a Samsung a fejük felett döntött arról, hogy náluk épüljön fel Közép-Európa legnagyobb akkumulátorgyára, most meg az üzem 666 tonna veszélyes anyag tárolására kért engedélyt.

A koronavírus miatt lefújták a budapesti „Kínai Tavaszünnep” Fesztivált is.