Csehország nem ad ki több vízumot kínaiaknak

Egészségügy
2020 január 30., 13:56

A cseh külügyminisztérium leállította a vízumok kiadását a kínai állampolgároknak - jelentette be Tomás Petrícek külügyminiszter csütörtökön Prágában. A vízumkiadás leállításáról szerdán született döntés. „A vízumkiadó központok Kínában már zárva vannak” - mondta a külügyminiszter. A lehetséges további intézkedésekről folynak a tárgyalások.

Andrej Babis kormányfő közölte, hogy mérlegeli azt az elképzelést, hogy Prága ideiglenesen leállítja a Kínából érkező repülőgépek fogadását. Petrícek szerint nem kizárt, hogy az érintett légitársaságok ezt a döntést maguk hozzák meg. A cseh hatóságok a prágai nemzetközi repülőtéren már vasárnap elkezdték a Kínából érkező utasok szúrópróbaszerű ellenőrzését. Prága és a kínai nagyvárosok között négy rendszeres légi járat üzemel. Tavaly mintegy 620 ezer kínai turista kereste fel Csehországot, és átlagban két és fél napot töltöttek ott.

A Kína járvány sújtotta régióiban rekedt öt cseh állampolgár kimenekítéséről Prága a franciákkal és a britekkel tárgyal, és nem zárja ki a németekkel való együttműködést sem. Párizs és London a prágai értesülések szerint szombaton tervez különgépet küldeni Kínába, ehhez azonban egyelőre hiányzik Peking engedélye. Ha szombaton nem sikerülne a manővert lebonyolítani, akkor Prága mérlegelni fogja saját különgép küldését Kínába. Amennyiben erre sor kerül, Prága a gép szabad helyeit további EU-országok állampolgárainak ajánlja fel.

Csütörtökön Gulyás Gergely csütörtökön közölte, hogy szükség esetén, a vírus terjedésétől függően tudomása szerint a napokban leállíthatják a Kína és Magyarország közötti repülőjáratokat. Az eddigi adatok szerint nincs Magyarországon koronavírussal fertőzött beteg. (MTI)