Gyorsított eljárásban már csütörtökön bíróság elé állítanak öt embert, amiért átmásztak a röszkei kerítésen

határ
2020 január 30., 08:58

Csütörtökön, gyorsított eljárásban már bíróság elé is állítanak öt férfit, akik kedden hajnalban Röszkénél, a közúti határátkelőhely kerítésén át, illegálisan jutottak be Magyarország területére. 

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerint összesen hatvanan próbáltak meg átjutni a határzáron. A bíróság elé állított férfiak közül ketten szír, ketten palesztin, egy férfi pedig algériai állampolgárnak mondta magát. Utóbbi a többiektől függetlenül, ismeretlen társaival rakott pallót a kerítésre, és mászott át rajta. 

A két szír és a két palesztin férfit az ügyészség tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntette miatt, míg az algériai férfit határzár tiltott átlépésének bűntette miatt állítja bíróság elé.

link Forrás

Az ügyészség csütörtöki közleménye már nem 60, hanem „legalább 50 fős tömegről” ír, amelynek tagjai felmásztak a kerítésre, rángatni kezdték, majd lenyomták, és azt kiabálták az őröknek, hogy „F*ck you magyarski”. Miután átjutottak a kerítésen, futva indultak tovább, mire az akkor még zárva lévő átkelőhelyen szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őr három figyelmeztető lövést adott le.  

A közlemény szerint a lövés után az emberek tovább haladtak a biztonsági őrök irányába, az őrök egyikét már mintegy 5-6 méterre megközelítették, amikor újabb két figyelmeztető lövést adtak le. Ezután - a kiérkező rendőrök hatására is - visszafordultak Szerbia felé.