Niedermüller Péter: Arról az ideológiáról beszéltem, ami végképp tönkre fogja tenni Magyarországot

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

"Senkit, de senkit nem aláztam meg, nem is volt az a szándékom. Akik a tüntetésen felszólaltak, azok politikai hisztériát, politikai hangulatkeltést folytattak," jelentette ki az atv.hu-nak Niedermüller Péter csütörtök este. A DK-s polgármester hozzátette:

"nem emberekről, hanem egy ideológiáról beszéltem. Szeretném, ha világos lenne: ez az ideológia az, ami Magyarországot, ha így folytatódik, végképp tönkre fogja tenni."

Nem kér bocsánatot, szerint egy ideológiától nem lehet bocsánatot kérni. 

"Azt én értem, hogy vannak emberek, akik magukra vonatkoztatják ezeket a kijelentéseket, de ez tévedés, mert erről nem volt szó,"

mondta.

A Fidesz csütörtök este tartott antirasszista tüntetést az erzsébetvárosi hivatal előtt. Bayer Zsolt, Illés Boglárka, Hollik István, és Bajkai István vezetésével több ezren tiltatkoztak Niedelmüller Péter kijelentése miatt. A DK-s polgármester az atv reggeli műsorában, miközben azt próbálta elemezni, hogy a kormány családpolitikája kirekesztő, azt mondta, hogy 

„ha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak”