A nemesi származású Nabokov család a kommunista forradalom után kénytelen volt elmenekülni Oroszországból. Vladimir Nabokov 1922 és 1937 között Berlinben élt, ahol az emigráns orosz közösség elismert költője és írója lett, V. Sirin álnéven publikált tíz éven át. Itt írta meg – ekkor még oroszul alkotva – többek között a Luzsin-védelem, a Kétségbeesés és a Nevetés a sötétben című regényeit. Hogy a szegényes írói jövedelmeit kiegészítse, nyelveket tanított, és tenisz- meg bokszleckéket adott.

Harper Lee nem tudta befejezi a jogi egyetemet, ezért 1950-ben New Yorkba utazott, és légitársaságok jegyelővételi irodájában dolgozott egészen az évtized végéig, amikor eldöntötte, hogy író lesz. Hazautazott a családjához Alabamába, és a beteg apját ápolta. 1956 karácsonyán Lee barátai, Michael Brown és Joy Williams Brown annyi pénzt ajándékoztak neki, amennyi kitette egy évi bérét, hogy csak az írással foglalkozhasson. Egy éven belül el is készült a Ne bántsátok a feketerigót! első vázlatával, végül 1959 nyarán fejezte be a könyvet, 1960-ban adták ki. Több mint 40 millió példány fogyott belőle, a kritika is imádta, a következő évben Lee elnyerte a Pulitzer-díjat is, a könyvből pedig 3 Oscar-díjas film készült. Lee Többé nem is írt, a második regénye csak 2015-ben, a halála előtt egy évvel jelent meg.

Kurt Vonnegut Jr. első három, ma már klasszikusnak számító regényét, az 1952-es Gépzongorát, az 1959-es A Titán szirénjeit és az 1961-es Éj anyánkot nem fogadta nagy érdeklődés, így a családja egy darabig abból élt, hogy Voonegut különböző képes magazinokhoz küldte el a novelláit. De az 1950-es évek közepétől – a tévé elterjedése miatt – a képes magazinok ideje lejárt, ezért mellékállásban először egy bentlakásos iskolában tanított angolt, aztán reklámszövegeket gyártott egy bostoni cégnek, majd egy Saab-autókereskedésnél dolgozott. Végül az 1963-as Macskabölcső tette elismertté, főleg irodalmi underground és egyetemi ifjúsági közegekben, de igazán híressé csak az 1969-es Az ötös számú vágóhíddal vált.

Gabriel García Márquez 18 éves kora óta szeretett volna regényt írni a nagyszülei házáról, ahol felnőtt, de sokáig nem találta a megfelelő stílust. Több novellával és egy belföldön díjnyertes regénnyel (Baljós óra) a háta mögött aztán, közel 40 éves korában, amikor a feleségével és a két kisiskolás fiával Acapulco felé autózott, megjött az ihlet. Azonnal visszafordult, hazamentek, és nekiállt írni. El is adta a kocsiját, hogy legyen pénze a családnak, amíg ír. De a regényírás sokkal tovább tartott, mint várta: 18 hónapba telt, pedig ezalatt mindennap írt. García Márquez felesége kénytelen volt hitelre vásárolni a hentestől és a péktől is, és 9 hónapnyi bérleti díjat halmoztak fel a ház tulajdonosánál. De amikor a Száz év magány 1967-ben megjelent, világsiker lett, több mint 30 millió példányban fogyott el, és 1982-ben meghozta Kolumbiának az első irodalmi Nobel-díjat.

A Los Angeles-i Charles Bukowski egész életében egyik kétkezi munkából csöppent a másikba, és közben rengeteget ivott. Emellett novellákat, verseket küldött kisebb lapokba. Tíz éve dolgozott a már akkor is romokban heverő szövetségi postánál, majd 49 évesen felmondott. 1969-ben úgy szerződött a független Black Sparrow Press kiadóhoz, hogy havi 100 dollárt ígértek neki élete végéig, ha náluk marad. Egy levélben azt írta, két lehetősége van, marad a postánál, és megőrül, vagy író lesz, és éhezik, ő pedig úgy döntött, hogy éhezni fog. A postánál szerzett tapasztalatai alapján alig egy hónap alatt megírta az első és legjobb regényét, a Postát. Innentől már nem voltak anyagi problémái, évi több 100 ezer dollárt keresett, de továbbra is szegényes életmódot folytatott, használtan vett kocsit és írógépet, ruhákra pedig keveset költött.

Stephen King az 1970-es évek elején a feleségével és a két gyerekével Hampden városában dolgozott angoltanárként, de a fizetése nem volt elég a család eltartására, így egy mosodában vállalt mellékállást. Kevés ideje maradt az írásra, de időnként sikerült egy-egy novellát megjelentetnie. Két évig nélkülöztek, lakókocsiban is éltek, míg végül 1973-ban az íróval a Doubleday kiadó közölte, hogy elfogadta a Carrie kéziratát, majd a New American Library 400 000 dolláros rekordösszegért megvette a szerzői jogokat. Innentől csak az írásnak szentelhette az életét, ő az egyik legolvasottabb szerző.

James Ellroy 10 éves volt, amikor az anyját megerőszakolták és megölték. A tettes sosem lett meg, a fiatal Ellroy pedig alkoholista és drogfüggő lett, kisebb bűncselekményeket követett el, egy időben hajléktalan is volt, és börtönbe is került. Miután kiengedték, lejött a szerekről, és golflabdaszedőként helyezkedett el. Mivel délután kettőkor végezhetett, hazament írni a krimiregényeit. Egészen az ötödik könyvéig golfütőket cipelt. Azóta megírta a négyrészes L.A. Quartetet (aminek leghíresebb darabja a Szigorúan bizalmas, amiből Oscar-díjas film készült) és az 1960-as évek politikai gyilkosságaival foglalkozó Underworld USA-trilógiát, ma pedig magát a legnagyobb élő krimiírónak tartja, és ezzel gyakran mások is egyetértenek.

Az elvált, kisgyerekes J. K. Rowling az 1990-es évek elején költözött Skóciába. Egy tanárképzőt végzett el, de nem talált munkát, így segélyen élt, amiből alig tudtak kijönni, például ő és a lánya is adományruhákat hordott. Az első Harry Potter-regényt úgy írta meg, hogy amikor a kisgyerekével sétált, és az végre elaludt, besietett vele valamelyik kávézóba, és egy régi írógépen gépelte le a történetet. Mivel először tucatnyi kiadó visszadobta a könyvet, franciatanárként helyezkedett el, de aztán a mű akkora siker lett, hogy felmondhatott, mára pedig a Harry Potter-sorozat a több mint 500 millió eladott példánnyal minden idők legsikeresebb könyvsorozata.

Chuck Palahniuk 30 éves kora fölött kezdett el írni. Az első könyvét senki sem akarta kiadni, így amikor a másodikat, a Harcosok klubját írta, kamionszerelőként dolgozott, kézikönyveket írt teherautók javításáról, és egy kicsit újságírással is foglalkozott. Az új könyvét váratlanul hajlandók voltak kiadni, még váratlanabbul felfigyelt rá Hollywood, és kultfilmet csináltak belőle. Azóta csak könyveket ír.

Latin-amerikai politikai és művészeti kalandozások után a chilei költő, Roberto Bolaño 1977-ben Európába költözött, és élete végéig itt maradt. Volt éjjeliőr egy kempingben, mosogató Barcelonában, utcaseprő és mindenféle alkalmi munkát vállalt, főleg Spanyolországban, de néha Franciaországban is. Éjjelente pedig verseket írt, keményen drogozott és ivott. Aztán az 1980-as években már regényeket is írt, az 1990-es években pedig letelepedett a Costa Brava egyik kisebb településén, megnősült, két fia is született. Mivel rájött, hogy a regényekkel sokkal jobban lehet keresni mint a versekkel, átállt a prózára, hogy eltarthassa a családját. Miután kiderült, hogy gyógyíthatatlan májbeteg, az idővel versenyt futva írta a műveket, hogy halála után legyen pénze a családnak. A 2003-as halála után megjelent 2666 a 21. század első ünnepelt nagyregénye lett.

Ebben a cikkben persze csak tíz véletlenszerűen kiválasztott íróról volt szó, valójában még rengeteg olyan művész van, aki nagy áldozatot hozva alkotott maradandót.