Világszerte évi 4,5 millió halálesetet okoz, és 2900 milliárd dolláros terhet ró a gazdaságra a légszennyezettség

környezetvédelem
2020 február 12., 20:44

Világszerte 4,5 millió idő előtti halálesetet okoz évente a légszennyezettség, ami ráadásul évente 2900 milliárd dolláros terhet ró a gazdaságokra. A számokat a Centre for Research on Energy and Clean Air (Energia és Tiszta Levegő Kutatóközpont – CREA) és a délkelet-ázsiai Greenpeace mutatta be.

A halálesetek meghatározásakor azoknak a részecskéknek és más káros anyagoknak a hatásából indultak ki, amik a fosszilis tüzelőanyagok használatakor keletkeznek, emellett figyelembe vették a korábban megjelentetett tudományos eredményeket is.

Csak Kínában 1,8 millió, Indiában 1 millió a légszennyezettség miatt idő előtt elhunytak száma. Az EU-ban évi 398 ezer, míg az USA-ban 230 ezer halálos áldozattal számolnak. Minden esetben három forgatókönyv középértékét vették figyelembe. Az eredmények némileg túlszárnyalják az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becsléseit, amik szerint évi 4,2 millió haláleset vezethető vissza a szennyezett levegőre.

Konkrét halálokokként a szívbetegségeket, a tüdőrákot és – elsősorban gyerekeknél – a légzőszervi megbetegedéseket említették. Aki Újdelhiben él, arra a légszennyezettség olyan egészségügyi terhet ró, mintha naponta 10 szál cigarettát szívna el – áll a tanulmányban.

Az elemzés szerint a légszennyezettség okozta világszintű költségek naponta 8 milliárd dollárra rúgnak. Ez a világgazdaság teljesítményének 3,3 százaléka. Különösen magasak a költségek Kínában (900 milliárd dollár), az Egyesült Államokban (610 milliárd dollár) és Indiában (150 milliárd dollár).

Füst a szibériai Novoszibirszk felett.
photo_camera Füst a szibériai Novoszibirszk felett. Fotó: Alekszandr Krjazsev/Szputnyik

„A fosszilis tüzelőanyagok okozta légszennyezettség egészségünket és gazdaságunkat is fenyegeti” – mondta el Minwoo Son, a Greenpeace szakértője, aki szerint a megoldás egyszerű: „megújuló energiákra, a dízel- és benzinmotorok lecserélésére és a tömegközlekedési hálózat kiépítésére van szükség”.

A tudósok szerint a messze legsúlyosabb egészségi következményeket a szálló por okozza, további káros anyagok a nitrogén-dioxid és az ózon. A tüdőrákos esetek 29 százaléka, a szívbetegségek és szívrohamok negyede vezethető vissza a légszennyezettségre – idézik a tanulmány szerzői a WHO becsléseit. (MTI)