Az amszterdami reptéren szembesült a brit férfi a Brexit valóságával, de sajnos így sem értette

Twitteren mérgelődött a brit Colin Browning azon, hogy közel egy órán át kellett várakoznia az amszterdami Schiphol repülőtéren, mielőtt az országba léphetett volna. Felháborodása tárgya az volt, hogy 55 percet kellett várakoznia a nem EU-s országból érkező utasoknak fenntartott sorban. "Ez nem az a Brexit, amire szavaztam" - írta, ami vicces, hiszen pontosan az, csak úgy látszik, a kilépést szorgalmazó politikusok mégsem kommunikálták túl hatékonyan, hogy ez mivel jár majd valamennyi brit állampolgár számára. 

Abban nem tévedett az úr, hogy hamarosan valóban nem használhatja az EU-s folyosót, valójában azonban egyelőre tök ugyanúgy léphet Hollandia területére, mint eddig, ugyanis csak 2021 január elsejétől kell a briteknek a másik sort használniuk. Ezt a Schipol reptér is megerősítette, mint írták, a várakozás oka az volt, hogy éppen gyakornokokat tanítottak be aznap, nem pedig az, hogy a brit utasokat bárki a másik folyosóhoz terelte volna.