Újabb 2 évig Gyurcsány marad a DK elnöke

Több 444 videó?
Szeretném

Újabb két évre Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke – közölte a DK, ami szerint ők az egyetlen párt, amiben nem egy kongresszus küldöttjei, hanem valamennyi, szavazásra jogosult párttag voksolhat a párt elnökéről, így azok is szavazhatnak, akik nem tudnak elmenni a kongresszusra.

Gyurcsány a DK budapesti kampánynyitó rendezvényén 2018. február 17-én.Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

„A párttagság részéről elnöknek javasolt személyek közül csak a kimagasló támogatottsággal rendelkező jelenlegi pártelnök, Gyurcsány Ferenc vállalta a jelöltséget”, így az elektronikus szavazólapon csak Gyurcsány neve szerepelt.

A Demokratikus Koalíció tagjai Gyurcsány Ferencet a leadott szavazatok 97,4 százalékával választották újra.

Ezt csak Orbán Viktor tudja felülmúlni, akit idén a Fidesz 100 százalékkal választott újra elnökül.

Gyurcsány Ferenc nemrég tartott évértékelőt, ott készítettük ezt a videót: