Valahogy pont fideszes politikusok bukkannak fel a közmédiában, hogy szakértőként bemutatva beszéljenek Orbán évértékelőjéről

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Miután nem maradhatott olyan fogyasztója a közmédiának, aki legalább egyszer ne futott volna bele a szinte végtelenítve sugárzott miniszterelnöki évértékelőbe, eljött a szakértők ideje, hogy elemezzék Orbán Viktor vasárnapi beszédét. 

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az m1-en: „A beszéd nemcsak víziót nyújt, hanem világos programpontokat ad”.

Kiszelly Zoltán politológus, Kossuth Rádió: „Az ellenzéki politikusok kritikájukban nem fogalmaztak meg érdemi alternatívákat”.

Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezető igazgatója: „ azok a pártok, amelyek a klímavédelem pártján állnak, most beállhatnak a kormány háta mögé, és segíthetik munkáját a klímavédelmi intézkedések megvalósításában”.

De ha ez sem lett volna elég, jött a szakértők újabb hulláma. Mint Király Nóra, akit  a Fiatal Családosok Klubjának alapítójaként mutatták be az m1-en, és a kormány családvédelmi intézkedéseit méltatta. A köztévé arról már elfelejtett beszámolni, hogy Király fideszes politikus, kilenc évig, egész tavaly októberig Újbuda fideszes alpolgármestere volt, de ezúttal nem jutott mandátumhoz. 

És egy másik szakértő a Kossuth Rádióban szólalt meg, de ez is inkább csak apropó volt, hogy megismételhessék hosszan Orbán klímavédelmi bejelentéseit. 

És ki volt a szakértő?

Ferencz Orsolya valóban az ELTE tudományos főmunkatársa, űrkutatásért felelős miniszteri biztos és egyébként fideszes önkormányzati képviselő. Többször megszólalt már klímaváltozás ügyben, a környezetvédőket és a baloldalt bírálva. Mint például tavaly augusztusban a Magyar Nemzetben: „A legnagyobb probléma, hogy a témára szemérmetlenül rátelepedett a politika. A klímaváltozás ügyét világszerte megpróbálják kisajátítani a zöldek és ezáltal a baloldal. Magyarországon ez az az oldal, amelynek „elzúgtak forradalmai”, és amelynek ennélfogva nagyon is jól jött, hogy meglovagolhat olyan, a racionálisan gondolkodó embereket egyébként nagyon is érdeklő témákat, amilyen a bolygónk kizsákmányolása, a környezetszennyezés vagy az éghajlatváltozás”. 

Vagy a Hír TV-nek nyilatkozva, szintén tavaly augusztusban: „A klímavédelem jelenlegi politikus élharcosai, a balliberális környezetvédők nem a globális felmelegedés ellen küzdenek, hanem a „réges-régen lejárt szavatosságú és eladhatatlan szellemi termékeiket” akarják újfent politikai sikerre vinni.

„Miközben állandóan beszélnek már-már hiszterizált és hisztérikus hangnemben erről a problémáról: valódi megoldást nem nyújtanak”.

Most ezt nem mondta. 

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.