Ezt posztolta a KDNP frakcióvezető-helyettese Facebookon

Dr. Aradszki András, a KDNP frakcióvezető-helyettese ezzel a poszttal jelentkezett Facebookon:

Aradszki a parlament törvényalkotási bizottságának is tagja. Néhány évvel ezelőtt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy „A sátán/Soros terv ellen küzdeni keresztény kötelesség” felütéssel jelentkezett napirend előtti felszólalással.

A roma és nem roma együttélés konfliktusai, kriminális vonatkozásai” címmel hat évvel ezelőtt jelent meg tanulmány a Belügyi szemlében, annak idején részletesen feldolgoztuk, érdemes újra elolvasni, ha már ez lett a kormányzati kommunikáció új iránya.

Az elítéltek etnikai hátteréről ebben nem volt szó, ilyen témájú kutatás a kilencvenes évek végén készült utoljára, eszerint a fogvatartottak nagyjából 30-50 százaléka volt cigány származású. 

Más kérdés, hogy képviselő posztja az iskolai szegregáció és az elítélt bűnözők összetétele között von párhuzamot, ami konkrét százalékoktól függetlenül is 

polgári-keresztény-jobbközép politikustól szokatlan világnézetről árulkodik. 

Frissítés: Aradszki András törölte a Facebook-posztot. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó