Glenn Danzig kiad egy Elvis Presley-feldolgozáslemezt

popzene
2020 február 28., 10:16
Glenn Danzig a 2018-as Wacken fesztiválon.
photo_camera Glenn Danzig a 2018-as Wacken fesztiválon. Fotó: Snapshot/Robert Jaenecke/Geisler/AFP

Glenn Danzig bejelentette, hogy új lemezt ad ki, amin Elvis Presley-feldolgozások lesznek, a címe az lesz, hogy Danzig Sings Elvis. Ez olyan, mintha egy vicclap írta volna, hiszen Danzig hangját azóta Elviséhez hasonlítják, hogy ismert lett a legendás punkzenekar, a Misfits énekeseként, de úgy tűnik, tényleg feldolgozta Elvis olyan slágereit, mint az Is It So Strange, a Loving Arms vagy a One Night.

Egy rádióműsorban azt mondta, lazításképp vett fel néha egy-egy Elvis-feldolgozást, aztán több mint egy lemezre való összegyűlt. Los Angelesben és San Franciscóban ad majd kisebb koncerteket, állítása szerint a Las Vegas-i Elvis-koncertek hangulatát akarja megidézni.

Danzig utoljára 2017-ben adott ki lemezt, a Black Laden Crownt, nemrég pedig egy állítólag borzasztó filmet is rendezett, a Verotikát. (Pitchfork)