Putyin alkotmányba foglalná Istent és a hagyományos házasságot

2020 március 3., kedd 12:04

Vlagyimir Putyin javaslatára Oroszország alkotmányába foglalhatják a hagyományos, egy férfi és egy nő között között házasságot, illetve azt, hogy az oroszok hisznek Istenben. A BBC beszámolója szerint Putyin több kiegészítést is beterjesztett az új alkotmányhoz, a már ismertetetteken túl például azt is, amely tiltaná, hogy Oroszország valaha feladjon bármilyen általa birtokolt területet.

Ez utóbbi a 2014-ben megszállt, majd Oroszországhoz csatolt Krím-félsziget, illetve a II. világháború óta vitatott hovatartozású Kuril-szigetek miatt érdekes.

Putyin emellett alkotmányba foglalná azt, amit ő "történelmi igazságnak" nevez, és amivel azokat az állítólagos külföldi törekvéseket próbálja kivédeni, melyekkel szerinte a Szovjetunió második világháborús áldozatait próbálják eljelentékteleníteni.

Vlagyimir Putyin idén januárban jelentette be az alktománymódosítási terveit, melyek célja a megfigyelők szering minden nacionalista-szélsőjobbos máz mögött valójában saját hatalmának átmentése azután, hogy negyedik elnöki ciklusa lejártával elméletben át kéne adnia azt leendő utódjának. (Via BBC)