Elutasította Michel Platini fellebbezését az Emberi Jogok Európai Bírósága

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította Michel Platininek, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnökének fellebbezését, így érvényben maradt a francia sportvezető négyéves eltiltása.

A bíróság hét tagja egyhangúlag döntött úgy, hogy elutasítják a beadványt. Amennyiben a jelenleg 64 esztendős Platini nyert volna a perben - azaz érvényt adtak volna a fellebbezésének -, úgy jogi elégtételért fordulhatott volna bírósághoz. Így viszont ez volt az ötödik jogi veresége.

A játékosként Európa-bajnok francia szakembert a nemzetközi szövetség (FIFA) 2015-ben hűtlen kezelés miatt nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, mert 2011-ben kétmillió svájci frankot fogadott el Joseph Blattertől, a FIFA akkori elnökétől. A FIFA szerint az „indokolatlan” kifizetésnek semmiféle szerződéses alapja nem volt. Platini szerint ez az eltiltás az ő alapvető jogait sérti.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) később négy évre csökkentette Platini büntetését, aki így tavaly október óta ismét tevékenykedhet a futballban. Két hónapja arról írt a sajtó, hogy Platini visszatér a futball világába, és a profi labdarúgók nemzetközi szakszervezetét (FIFPro) vezető Philippe Piat személyes tanácsadója lesz. A szintén francia Piat és Platini 1972 óta ismerik egymást, előbbi elnöki megbízatása még két évig érvényes. A hírek szerint nem jelölteti magát újra, és francia médiainformációk szerint Platini lehet az utódja. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér