Semmelweis Egyetem: A fertőzött iráni diák nem tartotta be az egyetem utasítását

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

A Semmelweis Egyetem közleményt adott ki az egyetemen hallgató, koronavírussal fertőzött iráni diák ügyével kapcsolatban:

„A Semmelweis Egyetem koronavírus által érintett iráni hallgatója 2020. február 22-én érkezett vissza Magyarországra Iránból. Felsőlégúti panaszai miatt február 28-án, pénteken hívta fel a külföldi hallgatók egészségügyi ellátásáért felelős Semmelweis Kft. Call Centerét. Miután elmondta, hogy nemrég tért haza Iránból, a Call Center azonnal elirányította a Dél-pesti Centrumkórházba (DPC). A diák azonban nem a DPC-ben jelentkezett, hanem március 2-án, hétfőn felkereste a Semmelweis Egyetem által biztosított háziorvosát. A vizsgálat során láza nem volt. A háziorvos azt javasolta, hogy maradjon otthon, majd az előzmények ismeretében a láztalan állapot ellenére megszervezte felvételét a DPC-be, amely március 4-én megtörtént.

A Semmelweis Egyetemen Magyarországon elsőként vezettek be óvintézkedéseket a koronavírusra való tekintettel. A szorgalmi időszak megkezdése előtt, 2020. január 28-án minden hallgató megkapott egy részletes kérdőívet (magyarul, angolul és németül, a képzés nyelve szerint), mely alapján felmérték, mekkora a kockázata annak, hogy hordozhatja a vírust. Február végéig összesen 12 hallgató jelezte, hogy a koronavírussal érintett területen járt. Az eredmények alapján, függetlenül attól, hogy a hallgatóknak voltak-e tüneteik, kéthetes járványügyi megfigyelés alá helyezte őket az egyetem. Legutóbb március 2-án és március 5-én kapta meg minden hallgató három nyelven az egyetem rektorának tájékoztatását. Ebben többek között kérik a hallgatókat, hogy ne utazzanak fertőzött területekre, illetve amennyiben ezt nem tudják elkerülni, vagy bizonyítottan fertőzött beteggel találkoztak, akkor 14 napig maradjanak távol az egyetemtől. A fertőzött iráni diák nem tartotta be a fenti utasítást, nem jelzett vissza a kérdőívre.”

Az Index közben megtudta, hogy a koronavírussal fertőződött iráni diák a budapesti Goethe Intézetben egy kb. 6 fős csoportos német nyelvtanfolyamon is részt vett (egyetlen órán) február 26-án.

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót
Kapcsolódó