Vészhelyzetet hirdettek Kaliforniában a koronavírus miatt

külföld
2020 március 05., 08:18

2020. március 5-én reggel a Johns Hopkins Egyetem összesítése alapján 95425 igazolt koronavírusos esetet jelentettek világszerte - ebből 80410-et Kínából. A halottak száma 3286, Kínán kívül Olaszországból jelentették a legtöbb, a járvány okozta halálesetet, összesen 107-et.

Olaszországon kívül Európában Franciaországból 4, Spanyolországból 2, San Marinóból pedig egy halálesetet jelentettek.Magyar szempontból a legdrámaibb változás, hogy a hivatalos statisztikák szerint már itt is van két igazolt fertőzött, két iráni orvosegyetemista, akiket már elkülönítettek. Azt, hogy ők magyarországi tartózkodásuk alatt kikkel, hány emberrel érintkeztek, még nem tudni. Rajtuk kívül a kormány hivatalos tájékoztatása szerint még 21-en vannak karanténban új koronavírus gyanúja miatt. Magyarországon ezidáig a hivatalos statisztikák szerint 230 esetben végeztek teszteket.

A világban a legdrámaibb fejlemény talán az volt az éjjel, hogy már az Egyesült Államok legnagyobb államában, Kaliforniában is vészhelyzetet hirdetett az állam demokrata kormányzója, Gavin Newsom. Ott szerdára már 53 fertőzöttet azonosítottak, és bejelentették az első halálesetet is. Egy idős, más betegségektől is szenvedő ember vesztette életét. A kaliforniai volt az első, Washington államon kívüli haláleset - ott egy idősek otthona a fertőzés gócpontja, és mostanáig már tízen vesztették életüket a járványban.

A kaliforniaiak kaját és vizet halmoznak fel, a maszkok az üzletek többségében elfogytak.
photo_camera A kaliforniaiak kaját és vizet halmoznak fel, a maszkok az üzletek többségében elfogytak. Fotó: MARK RALSTON/AFP

Aggodalomra ad okot az is, hogy Kínában szerdán 139 új fertőzést jelentettek, többet, mint a megelőző két napban, amikor pedig már azt remélték, hogy lefutóban van a járvány. Közben Japánban is ezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma, bár az esetek többsége még mindig a jokohamai kikötőben elkaranténozott óceánjárón, a Diamond Princessen van. Japánban eddig 12 halálos áldozata van a járványnak, hatan közülük a hajón tartózkodtak.

Ausztráliában pedig most az okoz aggodalmakat, hogy egy orvosi konferencia résztvevőjét is új koronavírussal diagnosztizáltak, így most a radiológiai konferencián részt vevő többi 77 orvost is megpróbálják elérni, hogy kivizsgálhassák őket.

Iránban még a hivatalos, sokak szerint a járvány súlyosságát komolyan alulbecslő adatok szerint is már 92 halottja és több mint 2900 fertőzöttje van a járványnak. Az iráni hatóságok elvileg még ma délelőtt frissíteni fogják az adatokat. Dél-Koreában, ahol Kínán kívül a legsúlyosabb a helyzet, szerdán 322 új esetet regisztráltak, ott mondjuk január vége óta több tízezer tesztet végeztek a fertőzöttek kiszűrésére. Az országban ezidáig 5766 fertőzöttet és 35 halálesetet regisztráltak.

A járvány további terjedése szempontjából különösen aggasztó, hogy egyre több olyan országban is felbukkan, ahol az egészségügyi rendszer szinte biztosan nincs felkészülve tömeges járványok kezelésére. Irakból egyből egy halálesetet jelentettek, Indiában pedig a hatóságok szerdai tájékoztatása szerint már 29 fertőzöttet azonosítottak. És azon is lehet aggódni, hogy Görögországban, ahol a koronavírus-járvánnyal párhuzamosan a menekülthelyzet is fokozódik azután, hogy a török kormány egy minden bizonnyal orosz harcigépek által elkövetett bombatámadásra reagálva a görög határra kezdték szállítani az Európába vágyó menekülteket, szerdán már a 10. fertőzöttet regisztrálták.