Olyan címerek kerülnek most az Országházra, amik még a felavatásakor sem voltak rajta

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Megint állványok takarják a Parlament homlokzatát, új címerek kerülnek az épületre.

Az Országgyűlés Hivatala kezdeményezésére ugyanis egy régi bakit korrigálnak a Steindl Imre Program keretében: olyan címereket helyeznek fel az épületre, amiknek az eredeti tervek szerint is ott kellett volna lenniük, de az Országház átadásának idejére nem készültek el- írja az Építészfórum .

Az épület korabeli tervezői ugyanis 63 vármegyétől, valamint a törvényhatósági jogú és szabad királyi városoktól bekérték a saját faragott címereiket, azok viszont nem érkeztek meg időre. Így a korabeli építők a meglévők közül duplikáltak néhányat, hogy az összesen 386 címerhelyet kitöltsék.

Most ezeket a duplikátumokat szüntetik meg, és egészítik ki a hiányzó címerekkel az épületet a közelben épülő Trianon-emlékmű június 4-i átadási napjára.

Az új felállásban régi tervhez hűen a 63 vármegye, és a törvényhatósági jogú városok címere mindenképpen fennmarad majd, de a sokszorosítások megszüntetésével létrejön 120 új hely. Ezekre az 1896-ban fennálló, rendezett tanácsú városok, az akkori megyeszékhelyek és a korabeli népességszámokhoz igazodó nagyobb települések címerei kerülhetnek.

Az alábbi települések címerei kerülnek most először az Országházra:

  • Abony,
  • Abrudbánya,
  • Ada, 
  • Alsókubin, 
  • Aranyosmarót, 
  • Bácsalmás, 
  • Balassagyarmat, 
  • Balmazújváros, 
  • Bátaszék, 
  • Battonya, 
  • Békés, 
  • Békéscsaba, 
  • Beregszász, 
  • Berettyóújfalu, 
  • Bezdán,
  • Büdszentmihály,
  • Cegléd, 
  • Csíkszereda, 
  • Csongrád, 
  • Derecske, 
  • Dés, 
  • Déva, 
  • Dicsőszentmárton, 
  • Dobsina, 
  • Dunaföldvár, 
  • Eger, 
  • Érsekújvár, 
  • Fehértemplom, 
  • Felvinc, 
  • Fogaras, 
  • Füzesgyarmat, 
  • Gölnicbánya, 
  • Gyoma, 
  • Gyöngyös, 
  • Gyula, 
  • Hajdúböszörmény, 
  • Hajdúdorog, 
  • Hajdúhadház, 
  • Hajdúnánás, 
  • Hajdúszoboszló, 
  • Hátszeg, 
  • Hatvan, 
  • Heves, 
  • Hódmezővásárhely, 
  • Huszt, 
  • Igló, 
  • Ipolyság, 
  • Jászapáti, 
  • Jászberény, 
  • Jászladány, 
  • Jolsva, 
  • Kalocsa, 
  • Kaposvár, 
  • Karánsebes, 
  • Karcag, 
  • Kézdivásárhely, 
  • Kiskunfélegyháza, 
  • Kiskunhalas, 
  • Kisújszállás, 
  • Kisvárda, 
  • Kolozs, 
  • Komádi, 
  • Kúla, 
  • Kunhegyes, 
  • Kunszentmárton, 
  • Léva, 
  • Losonc, 
  • Lugos, 
  • Magyaróvár, 
  • Magyarpécska, 
  • Makó, 
  • Máramarossziget, 
  • Mezőkövesd, 
  • Mezőtúr, 
  • Miskolc, 
  • Mohács, 
  • Munkács, 
  • Nádudvar, 
  • Nagybecskerek, 
  • Nagyenyed, 
  • Nagykanizsa, 
  • Nagykároly, 
  • Nagykikinda, 
  • Nagykőrös, 
  • Nagyrőce, 
  • Nagyszalonta, 
  • Nagyszőlős, 
  • Nyíregyháza, 
  • Nyitra, 
  • Pápa, 
  • Poprád, 
  • Püspökladány, 
  • Rimaszombat, 
  • Sarkad, 
  • Sátoraljaújhely, 
  • Sepsiszentgyörgy, 
  • Somorja, 
  • Szászrégen, 
  • Szászváros, 
  • Székelyudvarhely, 
  • Szekszárd, 
  • Szentendre, 
  • Szentes, 
  • Szepesolaszi, 
  • Szepesváralja, 
  • Szilágysomlyó, 
  • Szolnok, 
  • Szombathely, 
  • Tata, 
  • Tolna, 
  • Torda, 
  • Túrkeve, 
  • Ungvár, 
  • Vác, 
  • Vajdahunyad, 
  • Veszprém, 
  • Vinga, 
  • Zalaegerszeg, 
  • Zenta, 
  • Zilah.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér