Karanténba került néhány ápoló és orvos a János kórházból

Egészségügy
2020 március 14., 10:54

Csütörtök este írtunk a János Kórház III-as belgyógyászati- és kardiológiai osztályán dolgozó orvosok és ápolók aggodalmáról. Ők voltak azok, akik szombat éjszakától csütörtök reggelig láttak el egy koronavírusos beteget. A beteget a Szent László kórházból azzal küldték hozzájuk, hogy bár nem tesztelték, de szerintük nem koronavírusos. 

A beteget megfelelő védőfelszerelés nélkül ápolták napokig az osztály dolgozói, és mikor csütörtök reggelre kiderült, hogy mégis koronavírusos, a kórházi dolgozókat első körben nem akarták tesztelni vagy házi karanténba engedni.

Azóta változott a helyzet. 

A beteggel hosszabb időre kapcsolatba lépő egészségügyi dolgozók közül két orvost és öt ápolót kórházi karanténba helyeztek, és őket tesztelik is. Az eredményükről egyelőre nem tudunk. További négy ápoló házi karanténban van. 

Az osztályt, azaz a János Kórház 14-es épületét, csütörtök délután hivatali zár alá vették, fél nappal a beteg pozitív teszteredménye után. 

Azóta hat fő látja el az épületben lévő betegeket, közülük négyen kerültek rövidebb kapcsolatba a koronavírusos beteggel, egyikük vért is vett tőle. Egy másikuknak a vele egy háztartásban élő testvére pedig kórházi karanténban van. 

Az épületben lévő betegek hozzátartozói közül sokan aggódnak, azt várnák, hogy a koronavírusos beteggel kapcsolatba került összes ápolót és orvost teszteljék, mielőtt folytatnák a munkát. A kórház a hozzátartozókat azzal tudja nyugtatni, hogy a koronavírusos beteget egyágyas szobában ápolták, így közvetlen kapcsolatba nem kerülhetett a többi beteggel. 

Az osztályt jelenleg ellátó hat fős egészségügyi stáb az épületbe van zárva. Addig kell maradniuk, amíg nem távozik az épületből az utolsó beteg is, aki a koronavírusos beteggel egy időben az osztályon volt. Addig a hat egészségügyi dolgozónak elvileg személyi utánpótlás nélkül kell ellátnia a teljes osztályt. 

Az épületben lévő dolgozók sebészi maszkokat kaptak, ebben, és egyszer használatos gumikesztyűben közelítenek a még bent lévő betegetekhez. A koronavírus terjedésének megelőzése szempontjából biztos védelemnek számító FFP-maszk nem áll a rendelkezésükre.