Két perc alatt, hőmérőzés nélkül átszaladtam Ferihegyen, miután három napon át utaztam körbe a fél világot

Dél-Szudánban kutatok, évente pár hónapot. Idén április első hetéig terveztem kint maradni, de a súlyosbodó helyzet miatt múlt hét szerdán eldöntöttem, hogy hazautazom, és önkéntes karanténba helyezem magamat. Itt vette kezdetét egy rendkívül hosszadalmas és nyögvenyelős utazás, hogy végül hétfő délben megérkezzem Budapestre.

Az utazás legmegdöbbentőbb eleme mindenképpen az volt, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren semmi jele nem volt a készültségnek, vagy hogy az egész világ éppen egy vészhelyzettel küzd. Mindannyian láttuk Orbán Viktor Kossuth-díjas színész előadásában az itt-a-hőmérő-hol-a-hőmérő fergeteges szkeccset, ennek ellenére engem vagy egyetlen utastársamat sem állított meg senki. Nincsenek tájékoztató táblák. Az érkező utasokat beterelik a távozók közé. Hétfőn minden étterem, bár és bolt ugyanúgy nyitva volt, mint békeidőkben. Sehol egy maszkos ember. Nem kell egyetlen formanyomtatványt sem kitölteni, hogy kikkel és hol érintkeztünk, és honnan és miért jöttünk. Senki sem méri meg a beutazók hőmérsékletét, hogy legalább a már tüneteket mutatókat kiszűrjék. A kíváncsiság kedvéért lemértem, hogy mennyi idő telt el a repülőgép ajtajának kinyitása és a taxiajtó becsapódása között, leszámítva a csomagokra várással eltöltött perceket:

Egészen kicsivel több, mint két perc. Természetesen hazajöttem, és nem fogom elhagyni a lakást egy másodpercre sem legalább két hétig, de hogyan garantálható, hogy mindenki így tesz? Egészen döbbenetes élmény volt így megtapasztalni az inkompetenciát, főleg miután megtapasztalhattam, hogy a koronavírus-járványban még alig érintett afrikai országok is komolyan ellenőrzik a reptereket.

Az egész tehát szerdán indult, amikor eldöntöttem, hogy hazajövök, és áttettem a jegyemet. Péntek délutáni indulással szombat délutánra haza is értem volna, Nairobi és Amszterdam érintésével. Persze aztán nagyon nem így lett, a helyzet egyre súlyosbodott, és az egyes országok egyenként döntöttek különféle intézkedésekről, miközben a légitársaságok is improvizáltak, és senki sem nagyon kommunikált a másikkal. Péntek délután kettőkor (t+0) becsekkoltam a fly540 Nairobiba tartó járatára a dzsubai repülőtéren, Dél-Szudán fővárosában. Aznap Dél-Szudán bejelentette, hogy felfüggeszti a nemzetközi járatokat azokból az országokból, ahol megjelent a koronavírus. Ez abban a pillanatban még csak Egyiptomot és az Emirátusokat érintette (nagyon kevés országból lehet Dzsubába repülni).

A repülőtérre érkezéskor már február közepén is lázmérőzték a maszkos és védőruhás egyenruhások és kétféle egészségügyi formanyomtatványt is ki kellett tölteni, egyiket az ebola, a másikat a koronavírus miatt. Távozáskor pénteken csak általános kérdéseket tettek fel, de belépéskor megkértek mindenkit, hogy mossa meg a kezét, és az ujjlenyomat-beolvasó gépek mellé is ki volt készítve kézfertőtlenítő. A repülőtér kisboltjában kapható volt alkoholos kézfertőtlenítő, de a maszkban ücsörgő, kedves indiai fiatalember mindenkinek maximum kettő vásárlását engedte. A repülőgépemet négykor törölték (t+2), de nem volt egészen világos, hogy miért. Ugyan Kenya és Etiópia aznap bejelentette, hogy kimutatták az első esetet, de a két nemzeti légitársaság, a Kenyan Airlines és az Ethiopian is repült aznap, csak a kenyai fapados fly540 járatot törölték. Mivel az összes gép elrepült aznapra, nem volt mit tenni, mint megpróbálkozni másnap, de ezt már nem bíztam a véletlenre, három légitársaság járataira is jegyet foglaltam: fly540, Kenyan Airlines illetve a késő délutáni Ugandan Airlines, entebbei átszállással. 

A maga nemében csodálatosan posztapokaliptikus délután volt; ahogy visszaértem a hotelembe, valahol a távolban mögöttem lövéseket hallottam. Nem lehetett tudni, hogy csak a szokásos csetepaté rendőrök és bűnözők között, vagy ne adj' isten újra az éppen az egységkormány megalakításával próbálkozó lázadók és a kormány csapatai estek egymásnak, mint legutóbb 2016 júliusában. Besiettem a hotel kertjébe, ahol éppen egy Ebola Response Team feliratú mentőautóba (donated by UNHCR) pakolt be egy csomó védőfelszereléses ember egy francia férfit, aki pár nappal korábban érkezett, lázas volt és köhögött (azóta negatív lett a tesztje). Ideje volt útra kelni.

Másnap (t+24) végül a Kenyan Airlines gépével sikerült megérkeznem Nairobiba késő délután, ahonnan éjfélkor (t+34) utaztam volna tovább Amszterdamba a KLM gépével. Még Nairobiba érkezés előtt, a repülőgépen ülve ki kellett tölteni kétféle egészségügyi formanyomtatványt és külön egy másik papírt a kapcsolatainkról. Landolás után maszkos, védőfelszereléses egészségügyiek mérték meg és jegyezték fel mindenki hőmérsékletét, és egy automatikus hőmérsékletmérő kapun is át kellett haladni. Mindenhol kézfertőtlenítők voltak, a boltokban, a kávézókban és az útlevélellenőrzési kapuknál is. 

A KLM gépe Amszterdamból, bár időben landolt, mégsem indult vissza éjfélkor. Leszállás után mentőautók jelentek meg előtte, és lekísértek egy láthatóan beteg embert. Nem sokkal később bejelentették, hogy koronavírus-gyanú miatt fertőtlenítik az egész gépet, és nem tudják, még meddig fog tartani. Hogy bonyolítsa a helyzetet, legkésőbb hajnali negyed négykor (t+37) föl kellett volna szállni ahhoz, hogy a KLM kapitánya ne lépje túl a maximálisan ledolgozható órái számát, de közben a reptér is bezárt hivatalosan, éjjel egykor. Mind a kapitány, mind a kenyai hatóságok végig nagyon korrektül tájékoztattak mindenkit a helyzetről, majd amikor kettő magasságában úgy döntöttek, hogy mégsem kísértik az ördögöt, akkor gyorsan intézkedtek a 300 utas szállodákba szállításáról – persze előtte még mindannyiunknak ki kellett tölteni egy vízumkérő nyomtatványt, és megvárni, ameddig a kenyai bevándorlási tisztviselők egyenként kitöltik kézzel és beragasztgatják a vízumokat (t+39). Itt is volt kézfertőtlenítő.

Másnap végül vasárnap háromkor (t+49) sikerült elrepülnünk, pár órával azelőtt, hogy Kenya teljes határzárat és szigorú intézkedéseket vezetett be két (KETTŐ!!!) eset után. (Istenem, miért képesek rá egyes országok?!) Kilenc után (t+57) landoltunk Amszterdamban, ahol akárcsak később Ferihegyen, se kézfertőtlenítő, se hőmérőzés, se akadékoskodás, se egy mukk, hogy miért és honnan jövünk. Miközben repültünk, Hollandia bejelentette, hogy hatóságilag bezárnak az éttermek és minden, nem létfontosságú üzlet, így legalább a bárok és az éttermek nem üzemeltek Schipolon. Egy órával később (t-58) már a hotelben voltam, majd reggel tízkor (t+70) sikerült Budapestre indulnom. 

Azóta itthon ülök, pár óra szobafogság után már begolyóztam, pedig eredeti terveim szerint az etióp határon, az Akobó folyó partján kellene most interjúkat készítenem lázadónak állt nuer ifjakkal. Senki sem így tervezte ezt a tavaszt.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó