Orbán lázát megmérték a reptéren, az olvasóinkét nem

Mikor a koronavírus Kínában terjedni kezdett, és fokozatosan más országokban is megjelent, elkezdték az utasok testhőmérsékletét mérni a világ repterein. Aztán szép lassan a magyar repterekre is begyűrűzött a gyakorlat, a debreceni repülőtér hamar be is került a hírekbe egy rosszul beállított lázmérővel. Eleinte Magyarországon csak az Észak-Olaszországból érkezők lázát mérték, aztán elterjedt, hogy mindenkiét mérik, főleg azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és felesége lázát is megmérték Ferihegyen, miután hazaérkeztek Moldovából, ahol egyébként eddig 6 megbetegedést regisztráltak.

Orbán lázméréséről videó is készült, amit aztán a miniszterelnök feltöltött a Facebookra. A videón meg is kérdezi az egészségügyi személyzettől: 

„Mindenkivel megcsinálják ezt, aki repülővel jön? Igen? Ez a szabály?”

Erre Orbán egy jól hallható

IGEN

választ kap a lázát mérő nőtől.

Ehhez képest a 444 több olvasója is beszámolt arról, hogy úgy érkezett haza Ferihegyre még az Orbán lázmérése utáni napokban is, hogy nemhogy a lázát nem mérték meg, de reptéri személyzettel sem igazán találkozott. Az persze kérdéses, hogy ezen a ponton van-e bármilyen értelme a reptéri lázmérésnek, az viszont biztos, hogy ha a Moldovából érkező miniszterelnök lázát tényleg fontos és járványügyi szempontból indokolt volt megmérni, akkor a jelenleg 5232 fertőzöttet regisztráló Spanyolországból érkező olvasóinkét is indokolt lett volna.

Megkérdeztük erről a Liszt Ferenc Repülőteret, akik az alábbi levelet küldték, egyáltalán nem válaszolva a feltett kérdéseinkre:

„A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a hatóságok által elrendelt intézkedések vannak érvényben, a Budapest Airport a hatósági feladatok végrehajtásához minden szükséges feltételt biztosít, illetve a Budapest Airport teljesíti a hatóságok által meghatározott feladatait.”

Azt persze nem tudjuk, mik jelenleg a Liszt Ferenc Repülőtér hatóságok által meghatározott feladatai, lehet, hogy nem is nekik kell a lázmérésről gondoskodni. Erről esetleg az operatív törzset lehetne megkérdezni, ahogyan arról is, miért nem mérik a Spanyolországból érkezők lázát, ha a miniszterelnöknek közben videón azt mondják, hogy mindenkiét mérik. Az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatójára azonban már sem orvosnak, sem járványügyi szakértőnek nem sikerült kijönnie, két rendőr válaszolt a média kérdéseire, már ha épp tudott, mindezt fél órában, minden szerkesztőségtől maximum egy kérdést engedélyezve.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó