fertőtlenítés

2020. június 30.
2020. június 17.
2020. április 22.
2020. április 17.
2020. március 23.

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe az ország létesítményeinek fertőtlenítéséért felelős egyiptomi tábornok

Háled Saltút vezérőrnagy a fertőtlenítési akció során fertőződött meg, amikor Egyiptom-szerte intézményeket és köztereket fertőtlenítettek. A vezérőrnagy az eddigi legmagasabb rangú tisztviselő, aki életét vesztette a járványban, melyben Egyiptomban a hivatalos statisztikák szerint ezidáig 300-an fertőződtek meg, és tizen vesztették életüket. (Via AP)

2020. március 17.
2020. március 12.
2020. március 11.
2015. július 30.

Kiterelték a menekülteket a Keleti aluljárójából

Több száz menekült várakozott a Keleti pályaudvar környékén, az aluljáróban, voltak akik sátrakat is felvertek. A rendőrök egy csomó embert igazoltattak, majd kiterelték őket a területről, amit aztán fertőtlenítettek. Korábban 50 menekült került kórházba vérhas gyanújával.