Április elejétől lazítanak a vuhani karanténon

külföld
2020 március 24., 06:28

Több mint két hónap után hamarosan feloldhatják a korlátozásokat Vuhanban, ahol tavaly először kezdett el terjedni az új típusú koronavírus. Hupej tartomány egészségügyi bizottsága kedden bejelentette, hogy szerdától feloldják a tartományra vonatkozó ki- és beutazási tilalmat. 

De Vuhanban, a tartomány székhelyén csak április 8-tól szüntetik meg az utazási korlátozást, és a várost azután is csak egészségesnek nyilvánított emberek hagyhatják el.

photo_camera Fotó: STR/AFP

A lazításokat azután jelentették be, hogy március 19-én nullára esett vissza az új megbetegedések száma. Kína január 23-án zárta le Vuhant és környékét, amivel 60 millió ember mozgását korlátozták, miközben a járvány csúcsra járt. Leállították a légi- és vasúti közlekedést, és korlátozták azoknak a körét, akik autóval távozhattak. Közben a nagyobb gyűléseket is betiltották, az embereknek pedig otthon kellett maradniuk.

Bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a vuhani karanténnal több százezer új megbetegedést előztek meg, de a tartományban megnőtt a halálozások száma, a kórházak pedig túlterheltté váltak. (Bloomberg)