Putyin tévébeszédben jelentette be, hogy elmarad a népszavazás, és szabadságra küldte az országot

Sokáig úgy tűnt, Oroszország megpróbál kimaradni (vagy úgy tenni, mintha kimaradna) a világjárványból, de az elmúlt napokban megugrott a megbetegedések száma, és Putyin elnök is cselekvésre szánta el magát. Szerdán tévébeszédben jelentette be, hogy határozatlan időre elhalasztja az elnöki mandátuma meghosszabíthatóságáról rendezendő népszavazást, és egyhetes szabadságra küldi az országot: április 5-ig minden orosz dolgozó otthon maradhat, a bérét erre az időszakra is megkapja.

Putyin további intézkedéseket is bejelentett: hitelkönnyítések azoknak, akik elkapták a vírust, munkanélküliek támogatása, kisgyermekes családok segítése, adókedvezmények kisvállalkozásoknak, csődmoratórium.

„Nem hiszem, hogy velem nem történhet meg. Ez bárkivel megtörténhet” – mondta az orosz elnök a vírusfertőzésre utalva, és arra kérte az oroszokat, hogy maradjanak otthon.

Putyin beszédét nézik Vlagyivosztokban.Fotó: Vitaliy Ankov/Sputnik

Az orosz kormányzatot az elmúlt napokban többen bírálták amiatt, hogy nem tesz megfelelő lépéseket a járvány ellen, illetve sokan kétségbe vonták a közzétett fertőzöttségi adatok hitelességét. Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester kedden szokatlanul határozott hangon jelezte  Putyinnak, hogy a fertőzések száma aggasztóan nő, és a helyzet komolyra fordult, az egészségügyi rendszer összeomolhat a nyomás alatt.

Szerdán 163 új fertőzést regisztráltak az orosz hatóságok, ez eddig rekord napi növekedés. Egyébként 658 esetet tartanak nyilván az országban. (MTI, Guardian, Meduza)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér