Török Gábor: Nem lennék meglepve, ha előrehozott választások felé vinnék az országot

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Török Gábor politológus Skype-on adott alig érthető interjút az ATV Egyenes Beszéd című műsorának szerda este.

Simon András műsorvezető a felhatalmázási törvényről és a nyomában kialakult vitáról kérdezte a vendéget. Török kifejtette, hogy nézete szerint az ellenzék belesétált Orbán csapdájába. A felhatalmazási törvény nem a diktatúra bevezetéséről szól, hanem leginkább arról, hogy a Fidesz már azon gondolkodik – megint jóval az ellenzék előtt járva –, hogy mi lesz 2022-ben.

A törvényt direkt úgy szövegezték meg – például ezért nem határozza meg a rendkívüli jogrend időkorlátját –, hogy az ellenzék ne szavazhassa meg, és a kormánypártok elmondhassák, hogy az ellenzék miatt nem volt olyan sikeres a válságkezelés. Ez „felelősségátruházó, ellenzékhibáztató politika”, politikai csapda, amibe „a hisztérikus ellenzék belesétált” – mondta Török Gábor.

„A választók elvárásával ellentétben a rendkívüli helyzetek nem semmisítik  meg a politikai logikát, csak ennek elrejtésére ösztönzik a politikusokat” – fejtegette a politológus. Ilyekor helyzetben is azt figyeli minden valamire való politikus, hogy hogyan kerülhet közelebb a politikai céljaihoz. És a legfontosabb politkai cél mindig a következő választási győzelem.

„Orbánék nem arra gondoltak, hogy itt az idő bevezetni a diktatúrát. Inkább arra gondoltak, hogy itt az alkalom átgondolni, hogy mi lesz a 2022-es választási esélyekkel. Minden, ami most történik, az 2022-ről is szól” – véli Török Gábor.

Orbán fölismerte, hogy a válságnak még ebben a viszonylag korai szakaszában van esélye arra, hogy politikai előnyt szerezzen. Tudja, hogy nagyon mély, brutális gazdasági válság előtt áll az ország, és egy ilyen nagy visszaesés közben vagy után nagyon nehéz lesz visszaszereznie a népszerűségét. Ezt a lehetőséget nem vette észre az ellenzék.

„Ha ez a járványveszély viszonylag hamar, 3-6 hónapon belül véget érne, én azon sem lennék meglepve, hogy ha ezután a kormány már azon gondolkodna, hogy nem fogja tudni kihúzni a 2022-es választásokig a népszerűségének megtartásával, és mondjuk egy sikeres válságkezelés után előrehozott választások irányába vinné az országot” – mondta az ATV-ben Török Gábor. (ATV)

Már nyomdában a MAKRO

Lépj be a Körbe október 20-ig, hogy október végén neked is küldjünk egy tiszteletpéldányt.

Belépek