Még a Daily Showban is Orbán Viktor lett az elrettentő példa a koronavírus-járvány idején

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Jól jelzi, hogy milyen komoly nemzetközi hullámokat sikerült keltenie a Fidesznek a felhatalmazási törvény elfogadásával, hogy még az Egyesült Államokban meglehetősen népszerű Daily Showban is Orbán példájával jött elő a műsorvezető Trevor Noah. 

A keddi adás témája természetesen a koronavírus volt, és egy ponton Noah arról kezdett el beszélni, hogy milyen tapasztalatokra tesz most szert a világ a járvány következtében. Például megtanuljuk, hogy mennyire törékenyek az egészségügyi rendszereink, hogy erősebb védőhálókra van szükség a társadalmainkban, vagy hogy többet kéne fizetni a tanároknak, sorolta Noah. 

Majd azzal folytatta, hogy megtanuljuk azt is, hogy a világ melyik vezetői érdemlik most meg, hogy vezetőnek hívjuk őket. És az első elrettentő példája rögtön Orbán Viktor lett, aki elérte a magyar parlamentben, hogy rendeletekkel irányíthasson mindaddig, amíg a járványnak nincs vége. 

Ami lényegében egy diktátorrá teszi őt, addig, ameddig csak akarja, mondja Noah, majd azzal folytatja, hogy járvány idején azért kevésbé lehet jó móka diktátornak lenni, és előadott egy jelenetet arról, hogy az általa eljátszott diktátorkarakter kínzásra ítél valakit, de végül ezt nem tudták megvalósítani, hiszen a járvány miatt nem érnek egymáshoz az emberek. 

Orbán után a következő példa a 'vezetőkre' a fehérorosz Alekszandr Lukasenko volt a műsorban, majd nem meglepő módon Noah belpolitikai vizekre terelte az adást, és áttért arra, hogy Trump hogyan kezeli a koronavírus-helyzetet. Az Orbán Viktorral foglalkozó rövid jelenet kevéssel öt perc után indul:

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó