A FAO szerint jelentősen csökkentek a világpiaci élelmiszerárak márciusban

2020 április 2., csütörtök 12:33

Márciusban komoly mértékben csökkentek a világpiaci élelmiszerárak februárhoz képest, részben a koronavírus miatti keresletvisszaesés hatására.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított márciusi árindex februárhoz viszonyítva 4,3 százalékkal (7,8 ponttal), 172,2 pontra süllyedt. A márciusi index így is 2,7 százalékkal (4,6 ponttal) magasabb a tavaly márciusinál.

A FAO élelmiszerár-indexe egy kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Márciusban a szemes termények ára februárhoz képest 1,9 százalékkal, 3,2 ponttal tavaly márciusi szintre, 164,6 pontra esett.

A növényi olajok árindexe 12 százalékkal (19 ponttal) tavaly októberi szintre, 139,1 pontra gyengült, míg a tejtermékeké 3 százalékkal (6,4 ponttal) 203,5 pontra hanyatlott, négy hónapon belül most először jegyeztek fel csökkenést.

A húsfélék árindexe márciusban 0,6 százalékkal (1 ponttal) 176 pontra, a cukoré pedig 19,1 százalékkal (40,1 ponttal) 169,6 pontra zuhant.

Tavaly az árindex átlagosan 171,5 pont volt, 1,8 százalékkal magasabb, mint 2018-ban, de 25 százalékkal alacsonyabb a 2011. évi csúcsnál - számolt be az MTI.

Fontos azonban, hogy ezek élelmiszeripari alapanyagok átlagos árai, a hatás tehát Magyarországon jelentkezhet késleltetve is a boltokban, vagy az is lehet, hogy a forint árfolyama miatt egyáltalán nem is jelentkezik majd.