Zsiday Viktor: A forint gyengülésének politikai okai vannak

gazdaság
2020 április 02., 06:38

A forintárfolyam összeomlásának valós gazdasági magyarázata nincs, annak politikai okai vannak - írja blogján Zsiday Viktor befektetési elemző

Zsiday posztja szerint látható, hogy a forint árfolyama akkor vált el a régió többi valutájától, amikor a nemzetközi sajtó tele lett a magyar felhatalmazási törvényről szóló hírekkel.

„Úgy tekintenek erre, mint amikor Palpatine szenátor a klón-háborús válságot kihasználva magához ragadta a hatalmat”, írja Zsiday. Szerinte a kormány a parlamenti kétharmad birtokában eddig is azt tett, amit akart, így ezt a narratívát nem tartja valósnak, de azt írja, ez lényegtelen: 

„a piaci árfolyamokat nem az objektív valóság, hanem a valóságról alkotott kép, a percepció, vagy még inkább annak változása vezérli”.

Ha pedig sok befektető gondolja azt, hogy Magyarország diktatúrává válik, akkor elkezdik kivonni a tőkét, így pedig a forint gyengülni fog.

Szerinte ebből az is következik, hogy az MNB tegnapi lépése (a burkolt kamatemelés) ezen nem biztos, hogy tartósan segíteni fog, mert

„amíg a befektetők palpatinizálódástól tartanak, addig félni fognak, és ha félnek, akkor pakolnak, és mennek”.

Vagyis a mini-forintválság megoldását szerinte nem a jegybanktól, hanem a kormánytól és annak kommunikációjától lehet várni. 

Szerdán már 370 forint közelében is járt az euró árfolyama, onnan erősödött vissza az MNB döntése után. Csütörtök délelőtt 363-nál jár, de, ahogy a Portfólió írja, hatalmas a csapkodás.

Tanácsadócégek közben arra figyelmeztetik a nyugati vállalatvezetőket, hogy Orbán újabb cégeket akarhat megszerezni.