„Egy idióta voltam” - mondta a karanténját elhagyó egészségügyi miniszter, majd benyújtotta a lemondását

külföld
2020 április 07., 05:04

Lefokozták Új-Zéland egészségügyi miniszterét, David Clarkot miután kiderült, hogy a napokban családjával a házuktól 20 kilométerre fekvő partszakasznál múlatta az időt.

Clark pár napon belül másodjára bukott le, bár kétségtelenül ez volt a nagyobb kihágás. Múlt pénteken a házától néhány kilométerre fényképezték le biciklizés közben. 

Új-Zélandon két hete négyes fokozatú készültséget rendelt el a kormány, ami azt jelenti, hogy csak élelmiszer- és gyógyszervásárlás céljából lehet elhagyni a lakást. Kivételt képeznek a ház körüli, egyedül végzett sporttevékenységek.

„Épp mikor arra kérjük polgárainak, hogy hozzanak történelmi jelentőségű áldozatot egymásért, csalódást okoztam, és cserben hagytam az országot. Egy idióta voltam, és az emberek joggal dühösek rám”

- mondta Clark, mielőtt benyújtotta lemondását. 

Ezt Jacinda Ardern miniszterelnök nem fogadta el, de posztjától megfosztotta Clarkot, lefokozta, és pénzügyminiszter-helyettesként számít rá a jövőben.

Hétfőn a skót tiszti főorvos mondott le, miután nem tartotta be saját ajánlásait. (Guardian)