TGM: Ugyanaz történik ma itthon a koronavírussal kapcsolatban, mint a Szovjetunióban Csernobil idején

POLITIKA
2020 április 15., 13:07

Tamás Gáspár Miklós filozófus volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége kedden. Rónai Egon műsorvezető felvetette, hogy a válsághelyzetek az erős figuráknak kedveznek, TGM azt mondta, nagyon könnyen meg is dőlhetnek az elnyomó rendszerek, mint a spanyolnátha idején sikeresen lezajlott forradalmakkal több európai monarchia.

TGM szerint a hatalmon lévő erős vezető „könnyen belecsúszhat abba a helyzetbe, hogy megdöntik”, „a válságok veszélyesek”. Tamás Gáspár Miklós szerint az ellenzék most nem számít, hiszen „jelen pillanatban egy alkotmányon kívüli kormányzás alatt élünk”, a rendeleti kormányzás határidő nélküli megszavazása értelmében „Orbán Viktor a jogforrás”, nincs más jogforrás Magyarországon.

Szerinte nagyon érdekes, hogy a közvélemény – a médiahelyzet miatt és mivel az emberek be vannak zárkózva – nem hallatja a hangját, ami nagyon fontos lenne.

photo_camera Forrás: ATV

TGM arról is beszélt, hogy a koronavírusról az operatív törzs nevű „nem lehet tudni, hogy micsoda” osztja meg az információkat. Dr. Horváth Ildikó egészségügyi államtitkárról azt kérdezte, hogy látta-e valaki az elmúlt hónapban, és hogy hol van az egészségügy vezetője. Ezzel szemben „főtörzsőrmester” mondja el, hogy áll a helyzet a mikrobiológiában.

Szerinte válsághelyzetben egy modern ország receptje a nyilvánosság, ami ma Magyarországon nem érvényesül, mivel a kormány megtiltotta az egészségügyi dolgozóknak, hogy nyilatkozzanak, nincs egy szakember sem, aki kompetens véleményt mondana arról, hogy mi a helyzet. TGM azt mondta:

„Fogalmunk sincs, hogy mi a helyzet. Ezt jelenti az, amikor egy ország nem szabad. Nem tudhatja a közönség, hogy mi történik. Pontosan ugyanaz történik ma Magyarországon a koronavírussal kapcsolatban, mint a Szovjetunióban Csernobil alkalmából. Nem lehet tudni, hogy mi az igazság.”

Szerinte lehet, hogy az igazság nem is olyan szörnyű, de nem tudhatjuk.

„Kelet-európaiak vagyunk, a tapasztalataink világosan mutatják, hogy amíg nincs szabad nyilvánosság, addig nincs miért bíznunk a hatalmasok szavában” – mondta TGM, példaként említve, hogy 1989 előtt letagadták, hogy végletesen eladósodtunk a Nyugat felé, és hogy szovjet nukleáris fegyvereket tároltunk.

Tamás Gáspár Miklós szerint mindannyian tudjuk, mi a bizalmi és morális helyzete egy antidemokratikus berendezkedésnek. Hasonló hibák meg késlekedések máshol is történtek, sőt a hazai vezetők szerinte kevésbé „idióták, mint Donald Trump”, de mindez semmit sem számít, amíg nem tudhatjuk meg, mi a helyzet. Ehhez pedig tájékoztatásra lenne szükség, ami nincs, ez a hátránya egy ilyen berendezkedésnek – mondta.

„Amikor mi, úgynevezett alkotmányhoz ragaszkodó, jogászkodó, – mit tudom én – entellektüellek azt mondjuk, hogy nem jó az alkotmányos rendszer logikájától eltérni, íme, be van bizonyítva, hogy ennek olyan gyakorlati hátrányai vannak, ennek az eltérésnek, az alkotmányos rendszer de facto megszüntetésének, amelyek mindenki életét befolyásolják. Ez nem tréfa” – mondta TGM, aki szerint nagyon tehetetlennek érzi magát a közvélemény. (ATV)