Tömegével esnek ki hátrányos helyzetű gyerekek az oktatásból, civilek és tanodák válságkezelést sürgetnek

oktatás
2020 április 15., 09:55

A hátrányos helyzetű gyerekek egy része a digitális munkarend bevezetésével teljesen kiesett az oktatásból, ezért 25 tanoda és civil szervezet sürgeti a kormányt, hogy hozzon intézkedéseket az érdekükben. 

Maruzsa Zoltán államtitkárnak címzett nyílt levelükben azt írják, sok családban, ha van is okostelefon, többen kénytelenek osztozni rajta, így képtelenség részt venni a távoktatásban. „Az országos kompetenciamérés 2017-es adataiból azt a következtetést lehet leszűrni, hogy a tanulók ötödéhez nem jut el a digitális távoktatás. Ha ennek csak a fele lenne valóban így, akkor is százezer olyan tanuló lehet az országban, aki hónapokra kiesik az oktatásból.”

Felidézik, hogy a Maruzsa által korábban javasolt szükségmegoldások szintén elérhetetlenek. A Digitális Jólét Pontok közül például több zárva van, de ha nyitva is vannak, sok gyerek nem fér hozzájuk megfelelő közlekedés és információ hiányában. 

photo_camera Maruzsa Zoltán Fotó: MTI Fotószerkesztõség/-/MTI/MTVA

Ebben a cikkünkben mi is írtunk olyan iskoláról, ahol a gyerekek 15-20 százalékát képtelenek elérni, és az ételosztáshoz kapcsolódóan, papíron próbálják eljuttatni nekik a feladatokat. A levél írói szerint azonban ez „nem teszi lehetővé, hogy a gyerekek segítséget, vagy magyarázatot kérhessenek a pedagógusoktól, így aki számára csak ez a megoldás maradt, az is le fog maradni a tanulásban, de van, akihez még ilyen módon sem jut el semmilyen információ”.

Azt írják, civilek, cégek és magánszemélyek próbálnak segíteni a nehéz helyzetben levőkön, de valójában az állam feladata lenne egyenlő hozzáférést biztosítani az oktatáshoz. 

Ezért arra kérik az államtitkráságot, hogy dolgozzanak ki válságkezelő akciótervet a hátrányos helyzetű gyerekek számára. Azt javasolják:

  • mérjék fel, hány olyan gyerek van a közoktatásban, akivel az iskola egyáltalán nem tudta felvenni a kapcsolatot,
  • mérjék fel, hány olyan gyerek van, akivel fel tudta venni az iskola a kapcsolatot, de eszközök híján vagy az otthoni körülmények miatt nem tudnak részt venni az oktatásban,
  • állami forrásokkal, forprofit és civil szervezetek összefogásával kezdeményezzék a családok megfelelő eszközökkel és internetkapcsolattal való ellátását,
  • mérjék fel, hogy mely településeken lehet szükség arra, hogy ingyenes, szélessávú wifi-szolgáltatást építsenek ki, amelyhez szabadon tudnak csatlakozni azok, akiknek nem megoldott az otthoni internethozzáférés,
  • dolgozzanak ki akciótervet a járványveszély elmúlta utáni időszakra a szülőket, iskolákat, tanodákat és civil szervezeteket bevonva.

Az aláírók közt számos ismert, szegénységben élőkkel foglalkozó szervezetet találunk. A teljes lista:

  • Bagázs Közhasznú Egyesület
  • Civil Kollégium Alapítvány
  • Civil Közoktatási Platform
  • Digi Tanoda Alapítvány
  • E-tanoda
  • Főnix Mozgalom
  • Haver Informális
  • Zsidó Oktatási Alapítvány
  • InDaHouse Hungary Egyesület
  • Iskolakultúráért - Esélyteremtésért Egyesület
  • Jobb Élet Közhasznú Egyesület
  • Kállósemjéni Diákokért és Ifjakért Egyesület
  • Láthatatlan Tanoda - Rosa Parks Alapítván
  • Létra Tanoda
  • Liget Műhely Alapítvány
  • Magyar Környezeti Nevelési Egyesület
  • Miért Ne Közhasznú Humán Szolgáltató Alapítvány
  • Motiváció Oktatási Egyesület
  • Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége 
  • Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
  • Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
  • Széchenyi Tanoda Szolnok
  • Szülői Hang
  • Tanítanék Mozgalom
  • Tarisznya Táborok Alapítvány
  • Új Start Alapítvány