A főváros megpróbált megvenni 27 ezer tesztet, de elakadt a folyamat

járvány
2020 április 17., 14:47

A Fővárosi Önkormányzat a múlt héten kiírt egy közbeszerzést, ami alapján alapján 700 millió forintot különítettek el koronavírus-tesztelésre, amiből főleg egészségügyi és szociális intézményekben dolgozó és idősotthonokban gondozott emberek számára rendeltek volna 27 400 darab PCR technikával végzett előszűrést, és tízezer ellenanyag gyorstesztet, azonban a beszerzés nem jött össze - írja a G7

A 27 ezres szám nagynak számított volna, hiszen az elmúlt nagyjából másfél hónapban 41 ezer mintavétel történt országszerte, a főváros ennek kétharmadát rendelte volna meg.

A gazdasági portál értesülései szerint a főváros április 8-án kérte a közbeszerzési hatóságot, hogy engedélyezze a legrövidebb idő alatt kivitelezhető hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, és ezzel párhuzamosan a kiszemelt cégeknek ki is küldték a felhívást. Az ajánlatok leadási határideje pedig két nappal később volt.

Az ellenanyagtesztekre nagyjából 180 millió forintot szántak, és négy céget kértek fel, míg a PCR-előszűrésre 520 milliót különítettek el, de csak egy vállalatnak, a Corden International Kft-nek küldték el a felhívást, mert csak ott volt elég kapacitás. De a cég végül mégsem nyújtott be ajánlatot a PCR-előszűrésre.

A főpolgármesteri hivatal annyit tett hozzá, hogy bíznak benne, hogy tudnak majd még további PCR-tesztelést beszerezni. Eddig egyébként ilyenből 543-at végzett el a főváros saját hatáskörben az idősellátás és a hajléktalanellátás területén. Ugyanakkor a G7 szerint az ellenanyagtesztekre kiírt tender eredményes lehetett. A tízezer ellenanyagtesztre két ajánlat érkezett.

Ahogy arról a 444 is írt, az önkormányzatok most alternatív csatornákon keresztül kezdtek el beszerezni védőeszközöket és koronavírus-teszteket. A már megkötött szerződések alapján 1,5 millió sebészeti maszk, és 250 ezer FFP2 maszk érkezik a fővárosnak.