Visszaküldték a kórházból a hajléktalanszállóra, aztán kiderült, hogy koronavírussal fertőzött

Egészségügy
2020 április 21., 09:20

Két hétre lezárták a Magyar Vöröskereszt Madridi úti hajléktalanszállóját, miután 23 lakónál azonosították a koronavírus-fertőzést, írtuk hétfőn a hvg.hu beszámolója alapján. 

A Vöröskereszt kedden kérdésünkre megerősítette, hogy az első lakó, akinek pozitív lett a tesztje, kórházi kezelésről került vissza az intézménybe. A pozitív koronavírus-teszt eredménye pedig csak a visszatérése után érkezett meg.„Az első érintett ellátott valóban kórházból érkezett vissza az intézménybe, kórházi ellátását belgyógyászati betegségei indokolták. Miután intézményünkbe visszaérkezett, kaptuk meg a koronavírus szűrésre vonatkozó pozitív leletét. Elkülönítettük, értesítettük a hatóságokat, elszállították, és az előírásnak megfelelően ezt követően minden intézkedést megtettünk” - írták. De egyelőre nincs tudomásuk róla, milyen úton került be a vírus a szállóra, a Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálata még folyamatban van.

A 23 fertőzött emberből kilencet kórházba szállítottak, a többiek ellátását öt Vöröskereszt-munkatárs önként vállalta a karantén idejére.

Az operatív törzs múlt pénteki tájékoztatóján az hangzott el, hogy egy hajléktalan fertőzöttről tudnak a hatóságok, de hétfő reggel Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta a hvg360-nak, hogy „több intézményben felütötte már a fejét a fertőzés”. Azt ígérte, „a következő napokban elkezdjük magunk tesztelni a szociális ellátásban dolgozókat, az idősotthonokat és a hajléktalanellátást”.

Karácsony az elmúlt hetekben többször beszélt arról, hogy szerinte nem szabadna negatív teszt nélkül visszaengedni a kórházban kezelt embereket az idősotthonokba és a hajléktalanszállókra. Erről március 20-án írt levelet Sára Botond kormánymegbízottnak, április 2-án pedig arról, hogy a kórházak több konkrét esetben a teszt kiértékelése alatt küldik vissza az érintetteket. 

Az Emmi által március 22-én kiadott útmutató viszont csak akkor írja elő feltételként a negatív tesztet, ha az illető nem közvetlenül abból az intézményből került kórházba, ahová felvennék. 

A Fővárosi Önkormányzat április elején úgy döntött, a megelőzés érdekében elkülönítve helyezik el a koronavírus által leginkább veszélyeztetett idős és rossz egészségi állapotban lévő hajléktalan embereket. 

A koronavírus különösen veszélyes lehet a hajléktalan emberekre, hiszen idősebbek az átlagnál, és sokszor nagyon rossz egészségi állapotban vannak. A járvány szempontjából nem is az utcán élők vannak a legnehezebb helyzetben, hanem azok, akik zsúfolt szállókon, emeletes ágyakkal telepakolt szobákban töltik az éjszakáikat.