Elhalasztják az Eucharisztikus Kongresszust

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

A Budapesten idén szeptember 13. és 20. között kitűzött 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak (NEK) az új koronavírus-járvány miatti 2021-re történő elhalasztását jelentette be Matteo Bruni szentszéki szóvivő csütörtökön.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek megáldja a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust népszerűsítő mozdonyt a Vasúttörténeti Parkban, Budapesten 2019. május 28-ánFotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

A világkongresszus a római katolikus egyház rendszeresen megrendezett, világméretű eseménysorozata, melynek célja az oltáriszentség megismerésének és tiszteletének elmélyítése. A tervek szerint az új Puskás Stadionban tartották volna, a magyar kormány eddig több mint 30 milliárd forintot fordított a rendezvényre.

Márciusban Fábry Kornél, az eucha­risztikus kongresszus főtitkára már beszélt arról a Magyar Nemzetnek, hogy elhalaszthatják a kongresszust, de a végső döntés nem rajtuk, hanem az illetékes pápai bizottságon múlik. 

A vatikáni sajtóközpont vezetője hangsúlyozta: 

a döntést Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsával és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával közösen hozta meg.Az egy évvel történő halasztást a jelenlegi nemzetközi egészségügyi helyzettel és ennek következményeivel indokolták, a hívők és zarándokok mozgására és gyülekezésére tekintettel. Korábban a Vatikán már más, nagy tömegeket vonzó, nemzetközi egyházi találkozók megrendezését is jövőre halasztotta. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó