Miután a kormány elvette a gödi önkormányzattól a Samsung-gyár területét, milliárdokat önt a területre

gazdaság
2020 április 23., 07:02

Miután a kormány pénteken a veszélyhelyzetre hivatkozva elvette az ellenzéki vezetésű Gödtől a Samsung-gyár területét, majd az ezzel járó adóztatási jogokkal együtt a fideszes többségű Pest Megyei Önkormányzatnak adta, 

most 42 milliárdos infrastrukturális fejlesztéseket rendelt el rajta, hogy előkészítse a dél-koreai vállalat terjeszkedését. 

Orbán Vikto és Dzsun Jong Hjun, a Samsung SDI vezérigazgatója a Samsung SDI gödi elektromos jármű akkumulátor gyárának megnyitó ünnepségén 2017-ben
photo_camera Orbán Vikto és Dzsun Jong Hjun, a Samsung SDI vezérigazgatója a Samsung SDI gödi elektromos jármű akkumulátor gyárának megnyitó ünnepségén Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A Samsung Közép-Európa legnagyobb akkumulátorgyárát építi fel a Pest megyei város mellett. Balogh Csaba, Göd polgármestere a 444-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a Samsung  az eddigi közel 40 hektáros terület mellett még egy 80 hektárnyi területet is beépítene. A beépítés következtében a veszélyes anyag felhasználása máshogy oszlik meg, de a kormányzati lépés miatt a helyieknek most nincs beleszólása a változtatásokba.

Egyébként a március 5-én hozott, 1071/2020-as kormányhatározat még arról szólt, hogy a terület kialakításával összefüggő infrastruktúra-fejlesztések megvalósítása érdekében a kormány együttműködési megállapodást köt a gödi önkormányzattal. Ennek március 20-a lett volna a határideje, de  nem így alakult. 

Megnyíltak a pénzcsapok

A kormány most szerdán megjelent határozata szerint az állam a gödi ipari park területén 7,1 milliárd forinttal támogatja a közlekedési infrastruktúra fejlesztését. A rendelet melléklete szerint ebben szerepel:

  •  az új gödi csomópont kialakítása, vagyis az M2-es autóút 26+692 km szelvényben új félcsomópont létrehozása;
  • új felüljáró építése az M2-es autóút felett;
  • az  északi út megépítése, vagyis az M2-es autóút meglévő gödi csomópontja és az iparterület közötti közvetlen útkapcsolat kialakítása;
  • a déli út megépítése, vagyis új közúti kapcsolat létesítése az új gödi csomópont és Göd város településközpontja között, kerékpáros kapcsolatok kialakításával
  • a déli út és a 2113. jelű összekötő út között új útkapcsolat kialakítása (második feltáró út) 
  • a déli út és az iparterület közötti útkapcsolat kialakítása (nyugati út).

Ezen felül a terület energiaellátásához kapcsolódó infrastruktúra fejlesztéséhez 22,5 milliárd forintot biztosít a kormány. Ebből a villamos energia elosztó hálózati infrastruktúra-fejlesztésére a 2020-as költségvetésből 4 milliárd forintot szánnak, az átviteli hálózat fejlesztésére pedig további 6 milliárdot.  A 2021-es költségvetésben pedig máris 12,5 milliárdot biztosítanak rá. 

Az iparterület gázellátáshoz kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésére pedig még 415 milliót költ az állam. 

A vízközmű hálózatot pedig 11,9 milliárdból fejlesztik a következő két évben. Ebben többek között szerepel a Fővárosi Vízművektől történő átvételéhez szükséges infrastruktúra kiépítése, vízkezelő technológia kialakítása, ipari vízvezeték építése, az ott keletkező  ipari szennyvizek teljes körű tisztítása, valamint a gödi ipari park és a váci szennyvíztelep közötti ipari szennyvízvezeték kiépítése.

photo_camera Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

Tuzson Bence a térség fideszes országgyűlési képviselője szerdán arról beszélt, hogy a Samsung-gyár fejlesztése 400-500 milliárd forintba kerül, ezzel ez az egyik legnagyobb fejlesztés az országban, amivel 4300-ra nőhet a ott foglalkoztatottak száma. Szijjártó Péter kedden a Blikknek adott interjújában azzal indokolta az ipari park elvételét az önkormányzattól, hogy egy olyan nagy, további beruházásról tárgyalnak, amelyre talán évek, sőt évtizedek óta nem volt példa itthon, és ehhez egy sokkal megfontoltabb, sokkal szélesebb személyi kört bevonó tárgyalássorozatra van szükség, mint egy nem túl nagy településre bízni ezt.