Putnok fideszes polgármestere nem fogadta el a védekezésre átutalt pénzt az ellenzékiektől

elmebaj
2020 április 28., 11:15

Hiába akartak pénzt utalni a helyi ellenzékiek Putnokon a járványügyi védekezéshez létrehozott számlaszámra, a város fideszes polgármestere, Tamás Barnabás inkább visszaküldte nekik a pénzt, írja a 24.hu.

Tamás Barnabás a  Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével
photo_camera Tamás Barnabás a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével Fotó: Tamás Barnabás/Facebook

A lap szerint a Fidesz ellen létrejött Putnoki Reform Szövetség két tagja Pásztor János és Pásztor Ádám is küldött pénzt a Veszélyhelyzetben Putnokért, amit a polgármester hozott létre március végén, de mindkettejüknek visszaküldték a pénzt. Pásztor Ádám az oldalán arról is beszámolt, hogy neki Tamás Barnabás azzal az üzenettel küldte vissza a 10 ezer forintot, hogy „téves utalás, ez nem az RNÖ számlája”. Arra tippelt, hogy az RNÖ alatt a polgármester a roma nemzetiségi önkormányzatot érthette. 

Pásztor Ádám a 24.hu-nak azt mondta, hogy időközben másodszor is visszakapta a felajánlott 10 ezer forintját. Majd harmadszorra kifejezetten a polgármester nevére küldte el a pénzt azzal a kísérőszöveggel, hogy „Veszélyhelyzetben Putnokért, nem téves”. De péntekre ez a pénz is visszajött.

Putnok polgármesterét egyébként Áder János pont tavaly tüntette ki lovagkereszttel  érték- és közösségteremtő településvezetői munkája elismeréséül. Igaz, inkább arról volt ismert, mennyire félti az ellenzéktől a várost. A 2018-as választások előtt egy fórumon arról beszélt: „Ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk”, amihez még hozzátette: „lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék”. Egy október 23-i ünnepi beszédében pedig azt fejtegette, hogy „nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és olyan embereket enged a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá”.