A világjárvány miatt újra kinyithattak az 1979-ben betiltott autós mozik Iránban

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

A koronavírus-járvány miatt Iránban újra engedélyezték az autós mozik működését. Autós mozit az 1979-es iszlám forradalom óta tilos volt működtetni.

A Homeini ajatollah vezette forradalmárok annak idején azért záratták be az autós mozikat, mert ott szerintük a fiatal párok túl közel kerülhettek egymáshoz, pedig még nem voltak házasok.

Homeini ajatollah 1979 február 2-án Teheránban.Fotó: Gabriel Duval/AFP

A most újranyitott autós mozik egyike a teheráni Milad-torony szomszédságában, egy parkolóban működik. Az esti vetítésekre érkező autókat fertőtlenítővel fújják le. A nézők online vehetik meg a jegyeiket, a filmek hangját az autórádión keresztül élvezhetik.

Iránban a sportstadionokat és a mozikat is bezárták a járvány terjedésének megakadályozására. Az országban eddig 98 ezer regisztrált koronavírus-fertőzést jelentettek, és a halálozások száma hivatalosan több mint 6200, de nemzetközi és helyi szakértők szerint ennél jóval magasabb a fertőzöttek száma.

Egy mozinéző, a 36 éves Behruz Purnezam elmondta, hogy a feleségével járt az autós moziban, és valójában nem is a film vonzotta őket, amit vetítettek, hanem az, hogy az ő korosztályuk először vehet részt ilyen szórakozásban. (MTI)