Beüzemelték az adományokból vett PCR-gépet Tatabányán

2020 május 6., szerda 9:55

A héten elkezdik használni azt a PCR-berendezést Tatabányán, amire korábban 18 millió forintot gyűjtöttek össze cégek és magánszemélyek, közölte a Szent Borbála Kórház. Ez az az eszköz, ami a legpontosabban képes megmutatni, hogy valaki aktuálisan fertőzött-e koronavírussal.

Múlt pénteken írtunk róla, hogy a berendezésre és a szükséges kiegészítőkre április 10-én gyűlt össze a pénz. Aztán heves vita alakult ki Bencsik János fideszes parlamenti képviselő Facebook-oldalán azért, mert az egyik kezdeményező, a Hilltop borászat felhívása alapján többen arra számítottak, hogy a gépet széleskörű tesztelésre fogják használni. (Ekkor még szó sem volt reprezentatív tesztelésről, ahogy a kórházba kerülők és az idősotthoni dolgozók kötelező teszteléséről sem, amit múlt héten ígért meg a kormány.) Ehhez képest kiderült, hogy csak a gyanús eseteket fogják vizsgálni vele. 

Áprilisban aztán úgy elszabadult a kórházban a koronavírus-fertőzés, hogy zárlatot kellett elrendelni, a berendezés sorsáról viszont nem érkezett hír. Mi is csak az önkormányzattól tudtuk meg, hogy a gép hetekkel a pénz összegyűjtése után is a kórházban volt, nem a Beckton Dickinson Hungary Kft. (BD) laboratóriumában, ahol a mintákat elemezni fogják. 

A kórház azt írja a Facebookon, mostanra átszállították oda, sikerült beüzemelni a gépet, és készen áll az éles tesztelésre.

„A mérés komplex, nagy szakértelmet kíván. Egy PCR méréshez alkalmas laboratórium kialakítása, a folyamatok definiálása a munkautasítások szintjéig, a gép beüzemelése normál esetben hónapokat vehet igénybe. Ezt a BD munkatársai 3 hét alatt elvégezték” - írják.Múlt héten az operatív törzset és a kórházat is megkerestük a témában. Előbbitől egyáltalán nem kaptunk választ, utóbbitól cikkünk megjelenése után annyit, hogy ők megírták a válaszaikat, és elküldték jóváhagyásra az Állami Egészségügyi Ellátó Központba. 

Azon túl, hogy mikor kezdik használni a gépet, kíváncsiak voltunk arra is, milyen protokoll szerint járnak majd el, és hány teszre gyűlt össze elegendő pénz. Erről a tatabányai önkormányzat múlt héten azt válaszolta, tudomásuk szerint kétezerre.