Nem a székesfehérvári kórház főigazgatója követte el azt, amiért kirúgta Kásler

Egészségügy
2020 május 12., 13:21

Nem Csernavölgyi István, hanem az utódjának kinevezett orvosigazgató követte el azt a mulasztást, amire hivatkozva azonnali hatállyal kirúgta a székesfehérvári kórházi éléről Kásler Miklós, írja a hvg.hu. A Szent György Kórház belső vizsgálata szerint a megbízott igazgatónak kinevezett, majd egy nap után lemondott Reiber István nem szolgáltatott időben és megfelelően adatokat a minisztérium felé.

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter április közepén rúgta ki Csernavölgyi Istvánt, a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatóját, mert miközben a járvánnyal küzdenek, egyetlen egyszer megcsúsztak egy adatszolgáltatással. A főigazgató szerint telefonon így is jelentettek, később aztán az első visszajelzésre írásban is pótolták a hiányt. Csernavölgyit amúgy idén terjesztették fel az egészségügyi munkáért végzett életműdíjnak szánt Batthyány–Strattmann-díjra, 2017-ben a munkáját Berzsenyi-díjjal ismerték el. Kásler döntése Székesfehérvár fideszes polgármesterét, Cser-Palkovics Andrást is megdöbbentette.