Bámulatos drónvideó Mészáros Lőrinc bicskei magántaváról és nyaralójáról

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!
Fotó: Google Maps

Mészáros Lőrinc egyik cége 2014-ben vette meg a Bicske melletti területet. „A Felcsút melletti kisvárosban Erőmű-tóként ismert vízfelület és környéke korábban hiába volt szintén magántulajdonban, a helyiek közül sokan jártak arra sétálni, biciklizni, és a korábbi tulajdonosok engedélyével hivatalosan működött ott egy horgászegyesület is. Mészáros Lőrinc érkezésével azonban kiszorultak onnan a bicskeiek, ahogy a horgászok is” - írta a Magyar Narancs 2017-ben. (A térség fideszes képviselője szerint ez „természetes”.) A lap újságírója megállapította, hogy az addigra szépen kipofozott birtok környékét térfigyelő kamera pásztázza, és egy autó meg egy motor is feltűnt mellette, amikor megpróbálta körbejárni.

Az Átlátszó most drónfelvételen mutatja be a jól eldugott nyaralóhelyet: rajta a tekintélyt parancsoló kapu, a takaros erdőcske, a csinos házak és több másik épület, a saját tó, amelyen hajózni is lehet és kis szökőkút csobog benne, és az a furcsa torony, amelyet szintén felújítottak az elmúlt években.

Az oknyomozó portál egyébként azért járt ott, hogy többet megtudjon a Mészáros birtokán lefotózott, katonainak tűnő járművekről, de az ezekre vonatkozó kérdésekre se a bicskei önkormányzat, se a Közlekedési Hatóság, se a Honvédelmi Minisztérium nem válaszolt.

A lánctalpasról páncélozott járműről először fotót közlő Magyar Hang arra is emlékeztetett, hogy nem sokkal Mészárosék bevásárlása után a bicskei önkormányzat megszüntette a telekadót a településen, amivel pár év alatt 250 millió forintot spórolhatott Magyarország leggazdagabb emberének cége.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó