Előkerültek a fürdőruhák, indul a koronanyár Európában

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

A hétvégén Európa-szerte megjelentek a fürdőzők a tengerpartokon, miután a kormányok sorra lazítani kezdték a járványügyi korlátozásokat. 

Álimoszban a napágyakat is fertőtlenítikFotó: Yorgos Karahalis/AP

Görögországban 500 strand nyitott meg, igaz, szigorú szabályok mellett: legfeljebb 40 ember juthat ezer négyzetméterre, a napernyők közt pedig négyméteres távolságot kell tartani. Az Athéntól délre fekvő Álimoszban már kora reggel megjelentek az emberek parton. „Ez a legjobb, amit az idősek tehetnek... idejönni és pihenni kicsit a bezártság után” - idéz a Reuters egy 70-es éveiben járó férfit. 

Athéni strandolókFotó: PANAYOTIS TZAMAROS/NurPhoto via AFP

Egy másik strandon egy drón hangosbeszélője emlékeztette az embereket a szabályokra, úgy tűnik, egyelőre sikerrel. Görögországban abban reménykednek, hogy júliusban már külföldi turistákat is fogadhatnak. „Azt üzenjük nekik, hogy ez egy nagyon biztonságos és vendégszerető ország. Szívesen látjuk és várjuk őket, amíg betartják az előírásokat” - nyilatkozta az álimoszi polgármester. 

Görögországban az ernyők távolságára is figyelni kell Fotó: PANAYOTIS TZAMAROS/NurPhoto via AFP

A görög kormány múlt héten hirdette ki, idén milyen rendkívüli szabályok szerint várják a turistákat. Kijelölnek például karanténhoteleket, ahol a pozitívra tesztelt turistákat elhelyezhetik. Betiltották a svédasztalokat, a szállodák személyzetét pedig ki kell képezni, hogyan takarítsanak és viselkedjenek ebben a helyzetben.   

Nizzában így örülnek a nyitásnakFotó: VALERY HACHE/AFP

Franciaországban az enyhébb fertőzöttségű, zöld zónákban élők mehettek ismét a tengerpartra. Szombaton Észak-Franciaországban és a Földközi-tenger partján is megnyitottak a strandok.

Montpellier közelében is kimentek a partra az emberekFotó: SYLVAIN THOMAS/AFP

Nizzában sokan csak maszkban merészkedtek ki a sétányra, de az új szabályok szerint már úszni, horgászni és szörfözni is lehet. Egyelőre viszont nem engedélyezték, hogy az emberek napozzanak, és órákat töltsenek parton. Franciaországban különösen szigorú előírások vannak érvényben, várhatóan lealább júniusig zárva maradnak a vendéglátóhelyek. 

Távolságtartás BrightonbanFotó: GLYN KIRK/AFP

Angliában is most először tették lehetővé, hogy az emberek korlátozás nélkül, odakint töltsék a szabadidejüket, igaz, mindenkit arra kértek, hogy maradjon a saját településén. A BBC beszámolója szerint Brightonban azért sokan kimentek a tengerpartra.