A szövetségi bíróságon is pert nyert az ausztrál munkavállaló, akit a hitleres mém miatt rúgtak ki

INTERNET
2020 május 23., 10:26

Megnyerte a perét a szövetségi bíróságon Scott Tracey, a BP olajcég ausztráliai alkalmazottja, aki korábban azért rúgtak ki a cégtől, mert egy kollégáiból álló zárt fb-csoportba kiposztolt egy saját verziót az ismert Hitler-mémvideóból, ami a Bukás című 2004-es német film egyik jelenete, amiben Hitler kiborul és az utolsó csatlósaival ordibál.

Tracey a cégnél akkor folyó feszült bértárgyalásokat figurázta ki ezzel.

De a BP tudomást szerzett a dologról és lényegében arra hivatkozva rúgta ki, hogy a nácikhoz hasoníltotta főnökeit. A férfi perelt, első fokon vesztett, másodikon nyert a munkaügyi bíróságon, jelentős részben azzal az érveléssel, hogy ez egy ezerszer használt mém, aminek nincsen semmiféle nácizós jelentése és ő sem ilyen szándékkal készítette. A bíróság elfogadta azt az értelmezést, hogy ez paródia, amit ironikusan hasznátnak. A BP ezt megfellebbezte, az ügy így került a szövetségi bíróságra.

Magyarországon is volt botrány egy hasonló videóból: egy szekszárdi gimnázium diákját vádolták meg azzal, hogy az iskolát gúnyoló videókat készített, és az akkori igazgatónő elképesztő bosszúhadjáratot indított a diák ellen.