Engedetlenségből nyitva maradhat több erzsébetvárosi szórakozóhely terasza szombat este 10 után

Racionálisnak tűnő szabályokat hozott Erzsébetváros önkormányzata a kerületben működő, illetve újrainduló vendéglátós teraszok működtetésének szabályairól, de a 24.hu információja szerint ez akkora felháborodást keltett egyes kocsmárosok körében, hogy szombaton este 

“több kerületi vendéglátóhely (...)  engedetlenségi nyitvatartással tiltakozik az intézkedés ellen, azaz nem zár be este 10 órakor.”

Az elviselhetetlen szabályok:

  • Legalább 2 méter széles járdát kell szabadon hagyni a gyalogosoknak.
  • A terasz minimális szélessége 1 méter.
  • Kint nem szólhat zene.
  • Este tízkor be kell zárni, úgy, hogy ekkorra az asztalokat és székeket is be ekll szedni az utcáról.

A témában az erzsébetvárosi önkormányzat ezt a közleményt adta ki.