A brit kormány mégis teljesen kizárhatja a Huaweit az 5G-s fejlesztésekből

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Brit lapértesülések szerint Boris Johnson kormánya ugyan hónapokon keresztül ellenállt az Egyesült Államok nyomásának, hogy zárják ki a Huawei eszközeit és technológiáját a brit 5G-hálózat fejlesztéséből, most mégis arról születhet döntés, hogy a kínai vállalat nélkül fogják kiépíteni az infrastruktúrát az országban.

A Financial Times értesülései szerint nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva a kormányzó konzervatív párt több képviselője is lobbizott azért, hogy 2023-ra teljesen szorítsák ki a Huawei eszközeit az ország telekommunikációs rendszeréből. A lap szerint ennek menetéről született most meg egy tervezet. 

A Kínával egyre súlyosabb kereskedelmi és technológiai hidegháborúba bonyolódó Egyesült Államok már korábban betiltotta a Huawei technológiájának alkalmazását az amerikai szövetségi kormány alá tartozó intézmények és ügynökségek számára, és a Trump-kormány sokat dolgozott azon, hogy az USA szövetségeseit is rávegye erre. 

Az amerikaiak szerint a Huawei kiskapukat rejthet el a rendszerében, melyen keresztül a kínai titkosszolgálatok kémkedhetnek majd más országok állampolgárai után. A Huawei számos alkalommal tiltakozott a vádak ellen. 

Sajtóértesülések szerint Trump idén már fel is hívta Johnsont a téma miatt, és volt amerikai képviselő, aki azt is belengette, hogy az USA felülvizsgálhatja a titkosszolgálati együttműködését Nagy-Britanniával, ha megvalósul a Huawei szerepvállalása. 

A Verge összefoglalója szerint a brit kormány már korábban korlátozta, hogy mekkora eszközbeli részesedése lehet a Huaweinek a brit 5G-hálózatban, és a legérzékenyebbnek tartott technológiai területekről teljesen ki is tiltották a céget. Johnson januárban arról beszélt, hogy a brit 5G-s infrastruktúrát nem nagyon lehet megépíteni a Huawei nélkül, a Vodafone pedig arról beszélt, hogy a Huawei eszközeinek kiszerelése a meglévő telekommunikációs rendszerből rendkívül költséges lenne.