Boomeriáda: Orbán dobott egy SMS-t a Nokia 6700-asáról Salvininek

Orbán Viktor ezt a képet posztolta a Nokia 6700-asáról, amikor odabattyogás helyett SMS-t küldött Matteo Salvininek:

A szöveg magyarul: „Gratulálok, kedves barátom! Magyarország veled van. Viktor”Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Ez arra válasz, hogy az olasz parlament felsőházának mentelmi bizottsága nem támogatja, hogy megvonják Matteo Salvini szenátor, a Liga párt vezetőjének mentelmi jogát az őt korábbi belügyminiszterként érintő újabb eljárásban, az Open Arms civilhajóval tavaly érkezett menekültcsoport feltartóztatása miatt.

Matteo Salvini köszönetet mondott a bizottság tagjainak, mondván: az Open Arms és a vele szállítottak „minden szabályt megsértve” érkeztek Olaszországba.

„A bizottság kimondta, hogy nekem volt igazam, csak a kötelességemet teljesítettem az olasz nép érdekében. Most a szó átkerül a szenátusba, meglátjuk, hogy a kormánypártok ragaszkodnak-e a bírósági tárgyaláshoz. Én nem adom fel” – mondta a volt belügyminiszter.

A 23 fős bizottság 13 tagja a mentelmi jog megvonása ellen szavazott. A bizottság véleménye útmutatóként szolgál a szenátusnak, aminek június végéig kell szavaznia a kérdésben. A szenátor mentelmi jogának megvonásához a felsőház abszolút többségére lesz szükség.

Fordulatot jelentett, hogy közvetlenül a bizottsági szavazás előtt a kormánypárti Élő Olaszország (IV) bejelentette, a tagjai nem vesznek részt a szavazásban, mert nem tartják megalapozottnak a Matteo Salvinivel szembeni eljárást. Az IV arra hivatkozott, hogy az Open Arms feltartóztatása nem az akkori belügyminiszter kizárólagos döntése volt, hanem a kormány is tudott róla. A Matteo Renzi vezette IV döntését elemzők úgy magyarázták, hogy az IV ismét megmutatta a Giuseppe Conte vezette jelenlegi kormány többi pártjának, hogy az IV-re szükségük van.

Maurizio Gasparri, a bizottság elnöke elmondta, hogy nem az IV távolmaradása befolyásolta a szavazás eredményét. Salvini mentelmi jogának megvonása ellen szavazott – a saját pártjával szemben – a szintén kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) egyik szenátora, és így voksolt a független frakció két bizottsági tagja is. Maurizio Gasparri azt mondta, a bizottság elnökeként maga is a mentelmi jog megvonása elleni döntést támogatta, mivel az Open Arms feltartóztatását a korábbi római kormány „megosztó” döntésének tartja.

A tavaly augusztusban belügyminiszterként ténykedő Matteo Salvini – a nem sokkal korábban bevezetett második migrációs-biztonsági törvénycsomag intézkedéseinek értelmében – nem engedte a Proactiva Open Arms nevű spanyol szervezet fedélzetén 164 menekülővel közelítő hajójának, hogy olasz vizekre lépjen vagy kikössön.

Salvini mentelmi jogát egy másik ügyben február 12-án a szenátus megvonta, mivel szintén tavaly nyáron nem engedte a Gregoretti olasz katonai hajóval érkezett migránsok azonnali partra szállását. A Gregoretti-ügyben októberben várják Salvinit meghallgatásra a szicíliai ügyészségre. Korábban, 2019 márciusában, a Diciotti hajó ügyében nem vonták meg Salvini mentelmi jogát, de akkor az M5S még a Liga kormányszövetségese volt – írja az MTI.

Tehát a magyar kormány, ami évek óta a nemzeti szuverenitást védve kikéri magának, ha más országok beleszólnak a magyar belügyekbe, épp megint beleszól egy másik ország belügyébe.

Orbán Viktor egyébként nemrég arról is posztolt, hogy Farkas Bertalan egykori űrhajóssal találkozott:

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó