Elmegyógyintézetbe küldik az autós ámokfutót, akit egy pizzafutár állított meg az Andrássy úton

Reggel 4 hírlevél
Amit 2021-ben tudni kell, minden reggel.

Letartóztatták a rendőrök elől menekülő autóst, akit szombaton egy pizzafutár állított meg Budapesten.

A Fővárosi Törvényszék azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását. A bíróság a kényszerintézkedés végrehajtásának helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki. A végzés nem végleges.

A megalapozott gyanú szerint a férfi május 23-án a Deák tér felől a Nyugati tér felé tartott, amikor az Andrássy úti közlekedési lámpánál a mellette lévő rendőrautóban ülő rendőrökkel indulatosan, agresszívan beszélt. A férfi a rendőrök kérésére lehúzódott az úttest jobb oldalára, de amikor a rendőrök kiszálltak az autóból és elindultak felé, fenyegetve és szidalmazva őket hátramenetbe kapcsolt. és feléjük hajtott, az egyiküket meg is próbálta elsodorni. Ezután a férfi nagy sebességgel elindult a Nyugati tér felé, és az időközben a kocsiját elölről megközelítő másik rendőrt is megpróbálta direkt elütni. A továbbra is menekülni próbáló gyanúsítottat végül egy robogós pizzafutár segítségével sikerült a rendőröknek megállítaniuk.

A férfi a rendőri intézkedésnek is ellenállt, a megbilincseléséhez testi kényszert kellett alkalmazni. Az eset során az egyik rendőr 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A gyanúsítottnak nem volt érvényes jogosítványa, és az első vizsgálatok a szervezetében alkoholt mutattak ki. A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottat pszichiátriai betegsége miatt korábban kezelték. 

A közlemény szerint alappal lehet tartani attól, hogy a férfi szabadlábra kerülése esetén a büntetőeljárásban részt vevőket vagy mást megfélemlítene, és ezzel a bizonyítás meghiúsítására törekedne. A gyanúsított büntetlen előéletű, de ellene korábban több eljárás is indult. Tekintettel a férfi agresszív magatartására és arra, hogy a cselekmény elkövetése után is folyamatosan fenyegette a vele szemben intézkedő rendőröket, megalapozottan feltehető az is, hogy kényszerintézkedés nélkül újabb hasonló bűncselekményeket követne el, vagy cselekményét folytatná. (MTI)

2013-as indulásunk óta 2021 lesz a 444 történetének legfontosabb éve. Hamarosan teljesen megújulunk, és teszünk egy nagy lépést arra, amerre a világ legjobb újságjai haladnak. A minden eddiginél színvonalasabb, tartalmasabb cikkek, videók, podcastok felé, egy olyan üzleti modellben, ami hosszú távon is garantálhatja a függetlenségünket, és ezért rátok, az olvasóinkra támaszkodik.

Csak veletek szövetségben tudunk túlélni és erősödni, ezért hoztuk létre a Kört azok számára, akik szívesen csatlakoznának a 444 közösségéhez, és támogatnák a munkánkat. A technikai fejlesztés zajlik, a feladat nem kicsi, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy mihamarabb a végére érjünk. És közben olyan nagy dobásokra is van időnk, mint legújabb dokumentumfilmünk, A gyilkosok emlékműve.

Csatlakozz a 444 Körhöz, a független, minőségi sajtó támogatóinak közösségéhez!

Ha pedig már korábban csatlakoztál hozzánk, de úgy érzed, rászolgáltunk a további támogatásodra, itt tudsz segíteni.

Köszönjük!!444!!!

Kapcsolódó