A Színház- és Filmművészeti Egyetem a sajtóból értesült arról, hogy milyen "ijesztően kevés" idejük van a működésük átalakítására

Reggel 4 hírlevél
Amit tudni kell, minden reggel.

A sajtóból értesült róla a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter május 26-án benyújtották az egyetem fenntartásának alapítványi kiszervezéséről szóló törvényjavaslatot - fogalmaz az egyetem csütörtöki közleménye.

Mint írják, meglepődve fogadták, hogy a korábban kijelölt ütemezés helyett már a következő tanévet az új működési modellben kezdené meg az intézmény.

„Az átállás részleteinek kidolgozásához és gondos lebonyolításához ez az idő ijesztően kevésnek tűnik, a sietség oka nehezen érthető”

- fogalmaznak.

A közleményből kiderül, Bódis József felsőoktatási államtitkár és Horváth Zita helyettes államtitkár már korábban tájékoztatta az egyetemvezetést a modellváltásról,  „majd egy levélben is megerősítették, hogy a kormány és a fenntartó is kiemelten fontosnak tartja, hogy az intézmény számára ideális működési formát az egyetemmel együttműködésben alakítsák ki”.

A minisztérium ezek szerint arról is biztosította az egyetemvezetést, hogy az alapítvány alapító okiratait az egyetemmel közösen dolgozzák majd ki,  hogy lehetőség legyen „az egyetem és a kuratórium közötti fékek és ellensúlyok ideális kialakítására”.

Az egyetemet fenntartó alapítványt vezető öt fős kuratórium tagságára, „melyből egy fő lehet az egyetemmel alkalmazotti viszonyban”, az egyetemvezetés is tehetett javaslatot. (A végső döntést a testület összetételéről azonban az alapító, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hozza majd meg.)

„A fentiek alapján bízunk abban, hogy az egyetem és a fenntartó érdekei közösek, és a modellváltás nem csak megőrzi a 155 éves múltú intézmény oktatásának nemzetközi hírű színvonalát, de minél több területen újabb lehetőségeket nyit az egyetem előtt. Csak remélni tudjuk,  hogy a szűk három hónap elegendő lehet a részletek közös kidolgozására”

-írják.

SZFE: „Elvégeztük a vezetőváltással kapcsolatos feladatainkat”

Az egyetemvezetés reagált Bódis József szerda esti,a Hír TV-nek adott interjújára is, ahol az államtitkár - igaz, a műsorvezető felkérdezésére - „a balliberális oldal intézményének” nevezte az SZFE-t.

„Félrevezetőnek és sajnálatosnak tartjuk, hogy a modellváltásról szóló riportban elhangozhatott az a szakszerűtlen és sokszor ismételt állítás is, hogy «az egyetem balliberális intézmény». Egyetemünkön szakmát és a világra érzékeny, árnyalt gondolkodást tanítunk. Meggyőződésünk, hogy a művészeti képzés természeténél fogva kizár mindennemű ideológiát, világnézeti befolyásolást. Az SZFE-n végzett hallgatók szakmájuk kiváló és sokszor díjazott képviselői, Magyarország kulturális és művészeti életének megkerülhetetlen résztvevői. Bízunk oktatóink szaktudásában, akkreditált mintatanterveinkben, hallgatóink tehetségében”

-fogalmaz a közlemény.

Bódis olyan kijelentést is tett ebben az interjúban, hogy az egyetemnek vannak a „vezetéssel, vezetőváltással kapcsolatos megoldandó feladatai.”

Az egyetem szerint viszont ők elvégezték a vezetőváltással kapcsolatos feladataikat: „A szenátus 2019. november 29-én nyílt pályázat után, jogszerűen rektorjelöltnek állította Upor László egyetemi tanárt” akinek a köztársasági elnöki kinevezése nem történt meg mostanáig. „Ennek ellenére, az egyetemi közösség bizalmát élvező vezetés irányításával, az oktatás, a vizsgáztatás és a felvételik továbbra is zavartalanul folynak” - áll a közleményben.