Használhatatlan a felcsúti tao-pénzekről szóló minisztériumi jegyzőkönyv

POLITIKA
2020 május 29., 12:51

Használhatatlan az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-támogatásairól készült vizsgálati jegyzőkönyv, jelentette be a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja pénteken. Ráczné Földi Judit szerint pereskedés után 150 oldalnyi anyagot kaptak a tárcától, amit nyilvánosságra is hoztak a párt honlapján.

Három különböző könyvvizsgálóval vizsgáltatták meg a papírokat, de azok semmi érdemit nem tartalmaznak azon kívül, hogy olyan számlákra hivatkoznak, amelyeket nem csatoltak a jegyzőkönyvekhez,

mondta.

A Kúria még 2017 novemberében döntött úgy a Demokratikus Koalíció által indított perben, hogy a Puskás Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak be kell mutatnia, milyen szerződéseket kötöttek a társaságiadó-kedvezményekként érkezett összeg egy részéből.

Amikor a párt kérte az alapítványt, hogy tegyenek eleget a jogerős ítéletnek, Mészáros Lőrinc azt válaszolta, küldenék a papírokat, de nem tudják, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma utóellenőrzést rendelt el.

Csakhogy ez az ellenőrzés sehogy sem akart lezárulni, mire a DK két politikusa tiltakozásképp az Emmi épületéhez láncolta magát 2018 márciusában. Novemberben Varju László DK-s képviselő kérdezte a témában Rétvári Bence államtitkárt, aki érdemben ugyan nem reagált, de a válaszából kiderült, hogy lezárt vizsgálatról van szó.

A DK ezt követően pert indított az Emmi ellen, a Fővárosi Törvényszék tavaly decemberben kimondta, hogy

a tao-papírok mellett a vizsgálati anyagokat is ki kell adnia a minisztériumnak.